A magyar hatóságok nem fogják el Hernádi Zsoltot

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Törvényszék megtagadta Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatójának ügyében a horvát ügyészség által kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását, a végzés jogerős.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Törvényszék megtagadta a Hernádi Zsolttal szemben kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását, és nem adja át a Mol elnök-vezérigazgatóját a horvát hatóságoknak. Erről egy hétfői tárgyaláson döntött a Fővárosi Törvényszék.

Az uniós bűnügyi együttműködésről szóló törvény értelmében akkor lehet megtagadni az európai elfogatóparancs végrehajtását, ha a magyar igazságügyi vagy nyomozó hatóság az elfogatóparancs alapjául szolgáló bűncselekmény miatt a feljelentést elutasította, vagy a nyomozást, illetve az eljárást megszüntette.

A Központi Nyomozó Főügyészség a szóban forgó ügyben korábban nyomozást indított, majd bűncselekmény hiányában megszüntette. A Fővárosi Főügyészség ezért a Hernádi Zsolttal szemben kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadását indítványozta, és ennek helyt adott a Fővárosi Törvényszék. Hernádi Zsoltot így a magyar hatóságok nem fogják el, és nem adják át a horvát hatóságoknak.