Nem rasszizmusból támadtak a miskolci romák

Vágólapra másolva!
Nem volt közösség elleni erőszak a miskolci romák támadása 2009-ben a másodfokon eljáró bíróság szerint. A vádlottakat garázdaság miatt ítélték el.
Vágólapra másolva!

A másodfokon eljáró Miskolci Törvényszék felmentette a közösség elleni erőszak vádja alól azokat a miskolci cigányokat, akik csoportosan megtámadtak egy, az utcájukban cirkáló autót - írja az Index. Első fokon közösség tagja elleni erőszakért összesen 34 évre ítélték a tizenegy vádlottat.

A Miskolci Törvényszék garázdasággá minősítette a 2009-es incidenst. Így sokkal enyhébb büntetést, 1-2 év börtönt szab ki a vádlottakra, amit a vádlottak előzetesben részben már letöltöttek.

Alig egy hete egy, a miskolcihoz hasonló ügyben másodfokon súlyosbították az ítéletet. Ott sajóbábonyi romákat vádoltak azzal, hogy egy Magyar Gárda-gyűlés után "magyargyűlöletből támadtak" a gárdistának tartott személyek autójára. Emiatt a bíróság összesen majdnem negyven évet szabott ki, de elképzelhető, hogy az az ügy Strasbourgban fog folytatódni.