Bekerítik és éjszaka őrzik is majd a Népligetet

Vágólapra másolva!
Felújítják és fejlesztik a Népligetet 2014-től a mostani elképzelések szerint, írja az Index. A hírportál szerint a teljes területet bekerítik, őrzik, és éjszakára bezárják majd.
Vágólapra másolva!

Elkezdték kidolgozni a Népliget fejlesztési terveit, eszerint az új Népliget egy részét a Fradiváros foglalná el új kézi- és kosárlabdacsarnokkal, jégkorongpályával. Fürjes Balázs kormánybiztos az Indexnek azt mondta, hogy a munkára kiírt pályázatot a Consultant mérnöki iroda nyerte el, a tervezésben részt vesz még Nagy Béla tervezőmérnök, valamint Schneller István, Demszky Gábor volt főpolgármester főépítésze is. A kormánybiztos azt mondta, a tervezéshez hozzátartozik a 129 hektáron fekvő terület felmérése, történeti vizsgálata is.

Fürjes Balázs hozzátette, hogy az alapvető cél, hogy a Népligetet sport- és szabadidős célokra lehessen biztonságosan használni. Szinte biztosra vehető, hogy a fejlesztést követően a Népligetet kerítéssel veszik körül, éjszakára bezárják, és őrzik majd. Szintén biztos, hogy nagy parkolót alakítanak ki. A részletek a most készülő fejlesztési tervből derülnek majd ki.

A tervek szerint a beruházás uniós fejlesztési forrásokból valósul majd meg, a fenntartást illetően egyelőre nem tudni, hogy a tulajdonosok - állam, főváros, kerület - milyen arányban vesznek majd részt.