Lelöktek a gumimatracról egy nőt!!

Vágólapra másolva!
Kificamodott a válla egy balatoni strandolónak, akit lelöktek a gumimatracáról. A rendőrség kihallgatta a gyanúsítottat a súlyos testi sértés miatt, de szabadlábon védekezhet. A három hónapig tartó nyomozás után vádemelési javaslattal küldték el az ügyről készített papírokat az ügyészségnek.
Vágólapra másolva!

A Siófoki Rendőrkapitányság gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy székesfehérvári fiatalkorú ellen – jelent meg a rendőrség honlapján.

A rendőrség, mint írja, a „rendelkezésre álló adatok szerint 2013. június 16-án 15 óra körüli időpontban” a székesfehérvári fiú a balatonaligai strandon a vízben lelökött a matracról egy budapesti nőt, akinek kificamodott a válla. Az eljárás során az orvosszakértői vélemény megállapította, hogy a sértett súlyos sérülést szenvedett.

A fiút gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, de szabadlábon hagyták – írja a rendőrség. Október 9-én sikerült befejezni a nyomozást, a rendőrség az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal elküldte a kaposvári ügyészségnek.