Megverték, kirabolták, csomagtartóba zárták

Vágólapra másolva!
A gyömrői vadászház személyzete arra lett figyelmes, hogy valaki kiabál egy betört ablakú autó csomagtartójából. A négy gyanúsítottat őrizetbe vették.
Vágólapra másolva!

Az 54 éves budapesti férfi bántalmazása és kirablása miatt a monori rendőrök négy embert vettek őrizetbe - olvasható a police.hu oldalon.

A Monori Rendőrkapitányság ügyeletére a gyömrői vadászház személyzete tett bejelentést csütörtökön dél körül arról, hogy az erdőben találtak egy személygépkocsit, amelynek a hátsó ablaka be van törve, és egy férfi kiabál a csomagtartóból. A helyszínre kiérkező rendőrök a tűzoltók segítségével nyitották ki a csomagtartót, és kiszabadították a sértettet.

A férfi a tanúkihallgatása során elmondta, hogy reggel személygépkocsival érkezett egy ismerősével a gyömrői erdőbe, ahol három ismeretlen férfi egy vascsővel többször megütötte, majd miután összekötötték a kezét és a lábát, bezárták a személygépkocsija csomagtartójába.

A férfitól elvettek három mobiltelefont és a nála lévő készpénzt. Elmondta, hogy szerinte a bántalmazásában közreműködött egy 17 éves gyömrői férfi, aki elcsalta a bűncselekmény elkövetésének helyszínére.

A rendőrök Budapesten fogták el a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalokat, két 19 éves és egy 20 éves férfit. 17 éves társuk, miután a rendőrök a lakásán keresték, önként jelentkezett a Monori Rendőrkapitányságon.

A nyomozók mind a négy férfit gyanúsítottként hallgatták ki, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték az előzetes letartóztatásuk elrendelését, ellenük rablás miatt folytatnak eljárást.