Megint elutasították a békéscsabai ellenzéki jelöltet

Vágólapra másolva!
A Békés Megyei Területi Választási Bizottság egyhangúan jóváhagyta szerdán a helyi választási bizottság határozatát, amely szerint nem vették nyilvántartásba jelölő szervezetként a Párbeszéd Magyarországért pártot - tudta meg a Beol. Emiatt nem indulhatna a november 10-i időközi választáson Kovács Katalin, az ellenzék jelöltje. A gyulai bíróság még megmentheti az MSZP, az Együtt 2014, a PM, a DK és a Liberálisok közös jelöltjét.
Vágólapra másolva!

Szerdán délelőtt ellenvetés nélkül utasította el a Békés Megyei Területi Választási Bizottság a Párbeszéd Magyarországért fellebbezését, hogy vegyék nyilvántartásba jelölő szervezetként a Párbeszéd Magyarországért pártot. A Békés Megyei Területi Választási Bizottság ezzel jóváhagyta a helyi választási bizottság korábbi határozatát, amely szerint elutasították Kovács Katalin választási jegyzékbe vételét a november 10-i békéscsabai képviselői választásra.

Kovács a november 10-ei békéscsabai időközi önkormányzati választáson öt párt - az MSZP, az Együtt 2014, a PM, a DK és a Liberálisok - közös jelöltjeként indulna.

A helyi választási bizottság vasárnapi, elsőfokú döntése szerint PM a jelölő szervezetkénti nyilvántartási kérelmében nem a törvényi előírások szerint igazolta működését. A PM közjegyző által hitelesített, nem jogerős bírósági működési másolatot csatolt beadványához. A jogszabályok szerint azonban olyan működési igazolás kell, amelyet a választás kiírásának napját követő harminc munkanapon belül - ebben az esetben október 10-éig - állított ki a bíróság.

A helyi választási bizottság elutasította a közös jelölt, Kovács Katalin kérelmét is emiatt. A törvény szerint ugyanis, ha több szervezet állít egy jelöltet, akkor a választás szempontjából egy szervezetként kell kezelni őket. Ha egyiküknek szabálytalan a beadványa, a közös jelölt kérelmét is el kell utasítani - magyarázta.

A bizottság elnöke elmondta, a jelöltállítási kérelmek és a jelölő szelvények leadási határideje október 11-én, pénteken 16 órakor járt le. Az öt párt és a közös jelölt pénteken 15 óra 30 perckor egyszerre nyújtotta be jelölési kérelmeit és az ajánlócédulákat a helyi választási irodához.

A dokumentumok hiányossága miatt vasárnap 15 órakor ült össze a helyi választási bizottság, és hozta meg a döntéseket. Az érintettek a Békés megyei területi Választási Irodához fordultak jogorvoslatért, az azonban szerdán jóváhagyta a döntést. A pártnak már csak egy esélye van, pénteken a Gyulai Törvényszék döntésében reménykedhetnek.

Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője azt mondta az esetről, hogy a Fidesz elfogadja a választásokkal kapcsolatos döntések meghozatalára jogosult testületek határozatait, és erre biztatja a többi pártot is. A jogszabályok mindenkire kötelezők, és egy kormányozni kívánó párttól elvárható, hogy egy egyszerű, az 1997-es választási eljárási törvény hatálybalépése óta változatlan rendelkezésnek megfelelően tudjon jelöltet állítani - mondta a képviselő.

Békéscsabán november 10-én az ötös számú egyéni választókerültben tartanak időközi önkormányzati képviselő-választást Köles István (Fidesz-KDNP) képviselő halála miatt.