Fél Békéscsabáról kitiltották a hajléktalanokat

Vágólapra másolva!
Mostantól nem lehet életvitelszerűen tartózkodni a város temetőben. Nem tudni, hogy ez csak a hajléktalanokra, vagy a túlvilági személyekre is vonatkozik-e.
Vágólapra másolva!

A békéscsabai képviselőtestületben péntek délelőtt élet-halál kérdések kerültek terítékre. A képviselők eldöntötték, hogy két részletben 98 millió forint hitelt vesznek fel az Unicredittől, amelyet a város fejlesztésére fordítanak. Eközben a város adósságkonszolidációjáról is szóba keült, a beol.hu tudósításából azonban nem derült ki, mire jutottak.

Azt viszont sikerült eldönteniük, hogy nem lehet életvitelszerűen tartózkodni a temetőkben, a csatorna partjain, a vasútállomáson és annak környékén, valamint "a Bartók Béla út, Dózsa György út, Vilim utca, Derkovits sor, Kiss Ernő utca, Luther utca, Illésházi utca, Tinódi utca, Szabolcs utca által határolt területen is, valamint a József Attila-, a Kazinczy-, a Millennium- és az Áchim L. András lakótelepen, továbbá az Erzsébet lakóparkban".

Sajnos nem tudjuk, hogy a kitiltásról szóló vitában megjelentek-e a halál utáni élet problematikájáról szóló érvek.