A Fidesz feljelentést tesz Gyurcsány szavai miatt

2013.10.19. 10:41

Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció vezetője arról beszélt, hogy az MSZP korábban 3 milliárd forintért kampányolt. Ha ez így van, akkor többet költöttek a szabályosnál. A Fidesz feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.

A Fidesz feljelentést tesz Gyurcsány Ferenc, az MSZP volt elnöke, a Demokratikus Koalíció vezetőjének nyilatkozata miatt - jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója és Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője.

A párt ismeretlen tettes ellen tesz legkésőbb hétfőn feljelentést csalás, költségvetési csalás, magán- és közokirat-hamisítás, valamint hivatali visszaélés gyanújával az ügyészségen - közölte Gulyás Gergely a sajtótájékoztatón.

A kormánypárti politikus felidézte Gyurcsány Ferencnek a héten elhangzott szavait, amelyek szerint "jobb, ha nem tudjuk", hogy korábban honnan érkeztek pénzek az MSZP-hez, valamint annak elismerését, hogy a szocialisták többet költöttek kampányra, mint amennyit a párttörvény lehetővé tett volna.