Stadionépítésekre tízmilliárdok, bölcsődei dolgozóknak fityisz

2013.10.19. 13:51

A bölcsődei dolgozók átlagosan alig keresnek többet, mint a minimálbér, hat éve nem kaptak fizetésemelést, jövőre is be lesz fagyasztva a keresetük. Hiába tiltakoznak és gyűjtenek aláírásokat, a kormány nem ad plusz pénzt nekik, miközben a tanároknál lesz pedagógus-életpályamodell, stadionokra bő 80 milliárd jut a jövő évi költségvetésben. 

2014 lesz a hatodik év, hogy nem emelik a bölcsődei dolgozók bérét, derül ki a jövő évi költségvetés tervéből – hívja fel közleményében az LMP-s Ertsey Katalin. Ezen hat év alatt 20 százalékkal csökkent a bérük vásárlóértéke (ennyivel csökkent a reálbérük), miközben a bölcsődei dolgozók nettó 70 ezer-80 ezer forint (a minimálbér nettója) körül keresnek.

A bölcsődei dolgozók keserű helyzetére pár hete terelődött figyelem. Olyan keveset keresnek, hogy kénytelenek szabadidejükben gyerekmegőrzést vállalni, piacoznak, egyéb módon kiegészítő jövedelmet szereznek. Elkeseredésükben levelet írtak a szakminiszternek, Balog Zoltánnak, közben pedig aláírásgyűjtést kezdtek a bölcsődékben, amelyet szülők is aláírhattak, jelezve azt, hogy egyetértenek a bölcsődés dolgozók kérésével. Az Origo cikke ezt a problémát járta körül.

Ennek azonban láthatóan semmi foganatja, a jövő évi költségvetésben sem az illetményalapjukat nem emeli a kormány (ahogyan sok más közszolgáét sem), sem más módon nem jutnak béremeléshez (a tanárok egy részével szemben, mert a pedagógus-életpályamodell idén szeptemberi bevezetése vegyesen érinti a közoktatásban dolgozó tanárokat, egy részüknél nem hoz plusz pénzt, másoknál viszont igen, igaz, ennek ára a megemelt köteleőóraszám). Ezzel szemben például stadionfejlesztésre bő 80 milliárd forint jut jövőre, de a Kossuth tér rekonstrukciójára is tízmilliárdnál többet költ jövőre a kormány. (A bölcsődei rendszer fejlesztése egyébként az egész gazdaságnak, országnak jót tenne, a nők könnyebben mennének vissza dolgozni szülés után, így pedig könnyebben is rászánják magukat a gyerekvállalásra.)

Az LMP-s politikus kiemeli, hogy a minisztérium semmiféle magyarázatot nem ad, és nem is válaszol az érdekvédők tárgyalást kérő megkeresésére sem. A szociális szférában dolgozók egyre elkeseredettebbek, tüntetésre, sztrájkra készülnek, az ellenzéki párt pedig minden törvényes eszköz alkalmazását támogatja, teszi világossá Ertsey.