A Délmagyar.hu olvasói szerint titokzatos rovarok lepték el Szeged Felsőváros részét. A szakértők egyelőre annyit tudnak, hogy kabócákról van szó, amelyek ellen sárga lappal kell védekezni.

Titokzatos rovarok lepték el több lakás erkélyét Felsővároson a Tápai utcában - írja a Délmagyar.hu. A lakók elmondása szerint a rovarok rendkívül aprók, a szúnyoghálón is át tudnak mászni.

Az állatok augusztus végén jelentek meg az erkélyeken, amelyek panelfelújításon átesett sárga fala feketéllik a titokzatos rovaroktól. A lakók szerint az a legnagyobb probléma, hogy nem lehet ajtót, ablakot nyitni, mert az apró állatok azonnal ellepik a lakást.

A Felsővároson élők jelezték a problémát a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-nek. A szakemberek jártak a helyszínen, és befogtak néhányt rovart, de eddig csupán annyit tudtak megállapítani, hogy az apró állatok kabócák. Azt még vizsgálják, milyen kabócák, honnan jönnek és hol tenyésznek, mert csak ez alapján tudnak ellenük hatásosan védekezni.

Addig is azt javasolták, hogy a lakók mezőgazdasági boltban kapható, úgynevezett sárga lappal védekezzenek ellenük. Ezt a ragadós anyaggal bevont lapot - ami hasonlatos a légyfogó papírhoz - kell kifüggeszteni az erkélyekre, mert a sárga vonzza a kabócákat.