Ki kell adni, hogy melyik HÖK-ös tisztségviselő mennyi pénzt kapott a hallgatói önkormányzattól - így döntött első fokon a bíróság.

Első fokon úgy döntött a bíróság, hogy az ELTE-nek ki kell adnia, hogy az ELTE ÁJK Hallgatói Önkormányzatánál kik és mennyit kaptak a közéleti ösztöndíjból és a HÖK-ös jutalomkeretből – írta az Átlátszó Oktatás blog, amely a pert indította.

A jutalom összesen havi 770 ezer forint volt, ehhez jött még a közéleti ösztöndíj. A nem jogerős ítélet azt mondja ki, hogy ezekből a forrásokból ki mennyit kapott 2009-ig visszamenőlegesen.

Nyilvánosságra azonban nem hozható minden név, csak a HÖK képviselői, elnöke, alelnökei, küldöttségi tagjai és más tisztségviselői, illetve a Jurátus újság főszerkesztője. Az egyszerű hallgatók nevét nem szabad felfedni.

Az Átlátszó Oktatás a HÖK zárszámadására is kíváncsi lett volna, de annak ellenére, hogy az alapszabály szól erről, az önkormányzat nem készített ilyet.