Mozdulni sem lehet a pártoktól október 23-án

Térkép az október 23-i megemlékezésekről és tüntetésekről
Vágólapra másolva!
Egymást érik a megemlékezések, a tüntetések és a felvonulások október 23-án Budapesten, szerda délután kocsival biztosan nem lehet majd megmozdulni a fővárosban. Az állami ünnepségeket a Kossuth tér felújítása miatt a Hősök terénél tartják, ahol Orbán Viktor is felszólal, így persze ide érkezik délután a Békemenet is. A baloldal Budán a Műegyetemnél szervez nagyszabású tüntetést, a Jobbik pedig traktorokkal vonul a Deák térre.
Vágólapra másolva!

A Kossuth tér felújítása miatt a Hősök terén tartják az idei október 23-i állami ünnepségeket a fővárosban. Reggel 9 órakor rendhagyó módon itt vonják fel az ünnepi lobogót, ezen részt vesznek a legfőbb közjogi méltóságok.

Délután háromkor az Andrássy úton a Terror Házánál ünnepi gyertyagyújtás következik, majd négy órakor a Hősök terén Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet. A kiküldött program szerint a kormányfői beszéd előtt a térre bevonulnak Magyarország történelmi zászlói, majd Cseh Tamás Corvin köziek című dala és Weöres Sándor Rapszódia a kivívott szabadságról című verse hangzik el.

Akik a Békemenettel szeretnének vonulni, azoknak sem kell félniük, hogy lemaradnak Orbán Viktor beszédéről. A jobboldali kötődésű Civil Összefogs Fórum által szervezett felvonulás a budai Bem szobortól indul 14 órakor, és a Margit híd, Szent István körút, Nyugati tér, Teréz körút, Oktogon, Andrássy út útvonalon a Hősök terére tart. A szewrvezők azt kérik a résztvevőktől, hogy "méltóságteljesen vonuljunk, másokat becsmérlő, a szélsőséges alakulatokat jellemző táblákat ne hozzanak magukkal, csak magyar, CÖF és székely zászlókkal demonstráljanak".

Térkép az október 23-i megemlékezésekről és tüntetésekről Forrás: Origo

Az ellenzék sem akar lemaradni

A baloldal az idén Budán demonstrál. 14 órakor kezdődik a Műegyetemnél a nagyszabású tüntetés, amelyen az MSZP és az Együtt-PM mellett résztvesz a Demokratikus Koalíció, illetve több kisebb párt vezetője is. A tervek szerint öt-öt percben felszólal Mesterházy Attila, Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc, Fodor Gábor, Bokros Lajos és Ungár Klára is. A baloldali tüntetés előkészületeiről ebben a cikkünkben olvashat.

Az Együtthöz tartozó Szolidaritás, amely a múltkori rendezvényén ledöntötte Orbán Viktor szobrát, már délben gyülekezik a Széchenyi téren (a volt Roosevelt téren). "Hozzál sípot, dobot, zászlót, legyünk sokan, legyünk hangosak!" - áll a Szolidaritás meghívójában. A szervezet természetesen két órára a Műegyetemhez vonul.

A Jobbik minden pártnál korábban kezdi majd a megemlékezést, bár a honlapján szereplő meghívó szerint nem tartják pártgyűlésnek a rendezvényeket, hanem "várnak minden olyan magyar embert, akiket az elmúlt 24 év fideszes és szocialista kormányai tönkretettek". Fél kettőrkor a Kossuth téri Vidékfejlesztési Minisztériumnál kezdődik a program, ahol beszédet mond Hossó Andrea az Anyaföldvédelmi Kerekasztal vezetője és Léhmann György ügyvéd, aki először nyert pert jogerősen devizahiteles ügyfelét képviselve. A Vértanúk teréről a résztvevők traktoros felvezetéssel átvonulnak a Deák térre, ahol 15 órakor a Jobbik vezetői, például Vona Gábor és Z. Kárpát Dániel mellett fel fog szólalni Robert Winnicki, a lengyel Nemzeti Mozgalom vezetője is.

A BKK a lezárásokra figyelmeztet

A BKK a rengeteg ünnepi rendezvény miatt arra figyelmeztet, hogy számos járat nem vagy csak rövidített, módosított útvonalon közlekedik szerdán. "Az egész napos rendezvények megközelítésére a budai és pesti főútvonalakat, hidakat is érintő lezárások miatt a belvárosban a kötöttpályás közösségi közlekedési járatok – elsősorban a metró – igénybevételét javasoljuk, mivel személygépkocsival a belvárost megközelíteni, illetve ott megállni szinte lehetetlen lesz!" - írta a BKK.

Itt lesz tilos a megállás

- a VI. kerületi Dohnányi Ernő utcában a Teréz körút és a Liszt Ferenc tér között, a Liszt Ferenc téren, a Király utcában a Teréz körút és a Nagymező utca között kedd éjfélig;
- az Andrássy út páratlan oldalán a Nagymező utca és az Oktogon között, a Nagymező utca mindkét oldalán az Andrássy út és a Király utca között, a Teréz körút páros oldalán az Oktogon és a Király utca között, az Oktogon Liszt Ferenc tér felőli páros oldali szervizútján, a Paulay Ede utca mindkét oldalán a Nagymező utca és a Liszt Ferenc tér között, a Hegedű utca mindkét oldalán kedd éjfélig;
- a Döbrentei utcában a Döbrentei tér és az Ybl Miklós tér között, a Jégverem utcában a Fő utca és a Bem felső rakpart között, a járdán is, a Bem felső rakparton a Jégverem utca és a Halász utca. között szerdán 20 óráig;
- a Bem téren, a Bem felső rakparton a Ganz utca és a Bem tér között, a Margit híd felhajtón a Lipthay utcánál szerdán 16 óráig.