Csak akkor megy a busz, ha telefonál valaki

2013.10.22. 23:05

Nemsokára megjelenhetnek Budapesten az első igényvezérelt autóbuszok. Az Ittlakunk.hu információi szerint a Budapesti Közlekedési Központ azt tervezi, hogy egyes, aránylag kevesek által használt útvonalakon bevezeti azt a rendszert, hogy csak akkor megy a busz végig a vonalon, ha előre jelzi egy utas telefonon, hogy felszállna rá.

Az igényvezérelt járatoknak Nyugat-Európában már több helyen van gyakorlata, sőt egy budapesti éjszakai járat, a 937-es már évek óta hasonló módon közlekedik.

Az Ittlakunk.hu szerint a BKK több járaton is bevezetné azt a rendszert, amelynek lényege, hogy egy adott járat, főleg a gyéren lakott külterületeken csak akkor menne végig a teljes útvonalán, ha erre igény van. A járművön az utasok mondhatnák meg a sofőrnek, hol akarnak leszállni, míg a felszállni óhajtó utasok telefonon jelentkezhetnének a diszpécserközpont megadott telefonszámán, bemondva, hogy hol várakoznak és meddig szeretnének utazni. Lenne ugyan egy meghirdetett alapmenetrend - tehát nem akármikor, hatalmas taxiként érkezne az autóbusz - de az időpontokat csak akkor tartanák, ha valóban van utas.

A portál szerint a rendszer ugyan gazdaságos, de van néhány hátulütője is. Az Óbuda hegyvidéki részére tervezett járatnál példul problémát jelenthet, hogy az alapvonalon, ahol menetrend szerint garantáltan közlekedik a járat, jelenleg csuklós autóbusz jár, ám az igényvezérelt útvonalszakaszon ez fölöslegesen nagy kapacitásnak tűnik. Viszont ha szóló járművel oldanák meg a közlekedést, akkor a ma is működő vonalrészen jelentősen romlana az utazási minőség.

A tervek szerint a Batthyány térről a Kocsis Sándor útig járó 260-as autóbusz gurulna tovább a Csúcshegy irányába, míg a jelenlegi útvonalat a 260A jelzésű betétjárat látná el. Szintén a III. kerületi Aranyhegy és Csillaghegy környékén 219-es jelzéssel indulna hasonló módon működő autóbuszjárat - írta az Ittlakunk.hu.

A lap megekereste a Budapesti Közlekedési Központot is, amely későbbre ígért választ.