Gyurcsány: Mesterházy méltatlan helyzetbe került

2013.10.24. 10:29

A Demokratikus Koalíció elnöke a Facebookon írt levelet az MSZP elnökének. Szerinte az október 23-i skandálás nem Mesterházynak, hanem a helyzetnek szólt.

Gyurcsány Ferenc a Facebookon írt levelet Mesterházy Attilának, egy nappal az után, hogy az október 23-ai baloldali nagygyűlésen sokan az összefogás szót skandálták, ezért a pártelnök egy ideig nem tudta elkezdeni a beszédét. A Demokratikus Koalíció elnöke azzal kezdte a levelét, hogy sajnálja, hogy Mesterházy Attila nehéz, méltatlan helyzetbe került. Hangsúlyozta azonban, hogy „mi sem Neked, sem az MSZP-nek nem akarunk rosszat, hiszen ha ti gyengülnétek, az egyikünknek sem lenne jó”.

A párt elnökségi tagja, Kerék-Bárczy Szabolcs már a Kossuth Rádió reggeli műsorában arról beszélt, hogy nem a Demokratikus Koalíció szervezte az MSZP-elnök október 23-i beszéde alatti skandálást, amely szerinte spontán megnyilatkozás volt. A levelében Gyurcsány Ferenc is erre utalt: „Megnyugtathatlak, hogy eszünk ágában sem volt, ezért nem is szerveztünk semmilyen demonstrációt ellened. A kórus nem Neked szólt, hanem a helyzetnek.”

Gyurcsány Ferenc szerint, ha Bajnai Gordon lett volna az utolsó felszólaló, akkor valószínűleg ő is „ugyanerre a sorsra jut”.

A DK elnöke ismét hangsúlyozta, hogy az MSZP-E14-PM megállapodás nem fedi le az összes ellenzéki szavazót. Majd a Facebookra hivatkozva közölte, hogy Rózsa Mihály, a liberálisok elnökségi tagja bevallotta, hogy ők kezdték el a skandálást, és a Tolerancia csoportot vezető Zoltai Andrea is arról írt, hogy senki sem szervezte őket, maguktól kezdtek el kiabálni.

„Szerintem ne keressél bűnöst. Egyébként meg nincs okunk feltételezésekkel megsérteni a demokraták legelszántabb, demonstrációkon is részt venni képes tízezreit. Nincs ok egymásnak esni, hiszen a résztvevők nem kívántak mást, mint amiről Te is beszélsz, mi is beszélünk, összefogást. Igaz, mi ezt szélesebb körűnek gondoljuk, mint ti, de gyanítom, hogy így van ezzel még sok százezer ellenzéki szavazó is. Ők nem rosszindulatú emberek, hanem aggódnak az ellenzék jövőjéért, és tenni akarnak érte” – zárta levelét Gyurcsány Ferenc.

„Eljött a pillanat, amikor a reményekről kiderült, hogy illúziók” – mondta Szanyi Tibor az ATV reggeli műsorában. Szerinte aki alkalmas volt az összefogásra, az össze is fogott. Az MSZP országgyűlési képviselője azt mondta, Gyurcsány Ferencnek nagy változásokon kellene keresztülmennie ahhoz, hogy újra tudják nyitni a tárgyalásokat, de ennek az esélye egyenlő a nullával. Majd azt javasolta Gyurcsány Ferencnek, hogy üljön fel a Fidesz listájára, mert ott a helye.

Tudósításunkat az október 23-i ellenzéki nagygyűlésről itt olvashatja.