A budapesti biciklisek jobban teljesítenek

2013.10.24. 19:26

Idén október 23-ig rekordszámú, félmillió kerékpáros tekert el a budapesti Múzeum körúton található kerékpárszámláló alatt, ez 10 százalékkal haladja meg a tavaly egész évben mért számot – írta csütörtökön a Magyar Kerékpárosklub. A javuló budapesti tendenciát támasztja alá a TNS Hungary piackutató intézet negyedévente elkészített, szeptemberi adatokra támaszkodó felmérése is, amely alapján az országosan megkérdezettek 45 százaléka, a budapestieknek pedig mintegy 25 százaléka mondta, hogy az adatfelvételt megelőző 14 napban használt kerékpárt közlekedési célra.

Az Eurobarometer 2011-es adatai alapján a magyar lakosság 19,1 százaléka mondja azt, hogy fő közlekedési eszköze hétköznap a kerékpár. Ez az arány az Európai Unión belül is kiemelkedő, Magyarország – Hollandia után és Dániával holtversenyben – évek óta a második leginkább biciklibarát uniós országnak számít.

A kerékpáros-infrastruktúra fejlesztése ugyanakkor nem követi a két keréken közlekedők igényeit, ehhez a magyarországi biciklisszervezetek és az Európai Kerékpáros Szövetség (ECF) közösen elkészített Nemzeti Kerékpáros Koncepciója szerint 2020-ig mintegy 120 milliárd forintra volna szükség.