Portás, büfé, képcsarnok és posta is működött a fénykorában egy kisebb baranyai falu lakosságszámával vetekedő pécsi magasházban. A mendemondák folyamatosak voltak a viharban lengedező házról, az ott élők mégsem féltek soha a falai között. Az épület évtizedek óta tartó haláltusája most a végéhez közeledik.

Harminchat évvel ezelőtt, 1977. augusztus 13-án költözött feleségével a pécsi magasház 13. emeletére Cseke Béla. A dátum és az emelet azonos száma nem véletlen: augusztus elsején kezdték el ugyanis beköltöztetni a lakókat, egy emeletet egy nap alatt. A jelenleg saját üzletét vezető, gépészmérnök végzettségű férfi több mint húsz évvel az épület életveszélyessé nyilvánítása után is azt mondja: bármikor visszaköltözne a házba.

Erre azonban már nem lesz lehetősége, a Baranya Megyei Kormányhivatal ugyanis a héten úgy döntött: pontot tesz a hosszú évek óta hányatott sorsú monstrum történetének végére: Közép-Európa legmagasabb lakatlan épületét le kell bontani. A helyi lapokban egyből megindultak a találgatások arról, hogyan fogják eltüntetni az épületet, aminek környéke lakott terület, körbevéve társasházakkal, üzletekkel, rendezvényközponttal és egy óvodával is.

Az épület magántulajdonban van, így a tulajdonos dönti el, hogy pontosan milyen technológiával akarja elbontani a házat. A pécsi polgármesteri hivatalnak az a legfontosabb, hogy a környéken élők biztonságban legyenek, őket semmi ne veszélyeztesse, és ez a későbbi bontáskor is így maradjon. "Elvárjuk, hogy az épület tulajdonosa erre garanciát adjon" – írták. Ezenkívül semmilyen konkrétumot nem mondott a hivatal, ezért dr. Farkas Györggyel, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hidak és Szerkezetek Tanszéke munkatársának segítségével vettük végig a bontási lehetőségeket.

Látkép a pécsi magasház tetejéről 1975-ben. (Még több képért kattintson!)Forrás: Fortepan

Darabjaira kell szedni

Az épület feszített vasbeton szerkezetű, amit leginkább a kötözött sonka hasonlattal lehet a laikus számára is érthetőn leírni. Ez azt jelenti, hogy a ház keresztben és hosszában feszítő huzalokkal van összeszorítva, ez biztosítja a teherbírását. Ahhoz, hogy robbantással tüntessék el az épületet, ezeket a huzalokat egyesével át kéne vágni, vagy le kéne gyengíteni, ami óriási munka, és költséges is. A robbantás ellen szól az is, hogy a környéken élő lakókat ki kellene költöztetni, a környező házak ablakait betörésbiztossá kéne tenni, a robbantás pedig hatalmas porral járna. Farkas György a World Trade Center összeomlását hozta fel példának arra, hogyan is nézne ki, ha a magasház magába omlana a robbantás után.

A szakember szerint nagyobb biztonsággal lehetne valamelyik hagyományos módszerrel elvégezni a bontást. Ez ugyan sokáig tart, és aprólékos munka, de még így is ez a legműködőbb megoldás a magasház esetében. Ez a módszer azt jelenti, hogy a szerkezeti elemeket egyesével le kell bontani, majd elszállítani. „Darabjaira kell szedni az épületet, az oszlopokat és a födémeket egyesével elvágni egymástól” – mondta Farkas, aki szerint ezzel a módszerrel legalább annyi ideig tart majd a bontás, mint a ház felépítése, és óriási mennyiségű törmelékkel jár. Jelen pillanatban mégsem tud más technológiát, ami itt működne.

Míg az alacsonyabb téglaépületek bontásánál szóba jöhet a daruval lengetett betongolyós rombolási módszer, ezt ilyen magasságban nem lehet alkalmazni. Szóba jöhet viszont a kvarchomokkal kevert nagynyomású vízsugár, ami nem csak a betont, de a betonacélt is képes elvágni. Farkas nem tud arról, hogy akár itthon, akár külföldön valaha lebontottak volna ilyen technológiával épült házat. Ahol volt hasonló, ott inkább megerősítették a szerkezetét, nem pedig elbontották.

Még több képért kattintson!Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Lang Györgyi madarai

A magasház egykori lakói egytől egyig nosztalgiával gondolnak vissza az épületben töltött évekre, mindannyian azt mondták, menő dolog volt pécsiként a 25 emeletesben lakni. Béla szerint ennek oka, hogy újdonság volt a hatalmas ház, a lakások pedig vadonatújak voltak. A férfi és családja a legvégsőkig, 1990. márciusáig ott lakott, igaz, később már egy másik, 21. emeleti, nagyobb lakásban.

A ház szinte egy kisebb baranyai faluként működőtt, a szintenkénti 12 lakás több mint 800 lakót jelentett. Posta, a Központi Statisztikai Hivatal irodája, közösségi tér, a legfelső szinten tanácsterem és képcsarnok, a földszinten pedig fodrászat és büfé is működött. A lakók biztonságérzetéhez folyamatos portaszolgálat, a rendőrséghez és a tűzoltósághoz bekötött forródrót és a ház saját liftszerelője járult hozzá.

Szintén a ház 13. emeletén volt lakása Osztermayer Péter nagymamájának. Péter szülei sokat dolgoztak, így a fiú kamaszkoráig a hetek felét a nagyinál töltötte. Gyerekként is kiváltságosnak érezhette magát, aki ott élt, állandóan ment a suliban a versenyzés, hogy kinek az ismerőse, barátja lakik minél magasabban. Az egész épület úgy él Péter emlékezetében, mint egy szálloda, az egyetlen dolog, amivel nem volt kibékülve, a liftezés. „A gyerekek rendszeresen azzal ijesztgették a másikat, hogy beragadunk két emelet közé. Bár négy lift is működött a házban, mindig volt legalább egy, amelyikkel gondok voltak” - emlékezett vissza.

Még több képért kattintson!Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Híres szomszédjuk is volt: Lang Györgyi, aki miután a fővárosba költözött, két rizspintyét – Bobit és Marit – Péter nagymamájának ajándékozta kalitkástól, táppal együtt.

Lengedezett a ház?

„A ház halálos ítéletét 1989 decemberében hozták meg. Az akkori polgármester lakógyűlést hívott össze, és karácsonyi ajándékként közölte, hogy mindenkinek ki kell költöznie. A hivatalos indoklás az volt, hogy a ház olyan állapotba került, ami összeomlással fenyeget” – mesélte Béla. Nem érte őket váratlanul a dolog, mert korábban már szárnyra kaptak különböző pletykák a ház alapját kimosó vezetékekről, és a tervezőmérnökök is nem egyszer vizsgálódtak az épületben, mégis megviselte őket, amikor biztossá vált, hogy menniük kell.

Felnőtt fejjel Péter úgy gondolja, nem volt indokuk a kiköltözésről szóló döntésnek. „Az egyik érvük az volt, hogy nagy viharban az épület egyik sarka 2,5 méterre kileng, ezt azonban nehezen tudtam elképzelni, és nem is éreztük soha, hogy mozgott volna a ház.” A ház állítólagos mozgásáról szóló pletykák a 22. emeleten lakó László szerint olyannyira nélkülöztek minden alapot, hogy amikor a városban földrengés volt, azt mindenhol érezni lehetett, kivéve a magasházban.

A kiköltöztetést is emeletenként bonyolították le, és az alsó szinteken kezdték. „Amikor már csak az utolsó három szint volt hátra, és alatta üresen kongott minden, na, az félelmetes volt. Akkor már nagyon rosszul érezted magad” – mesélte Béla, aki veszélyérzet nélkül maradt volna továbbra is a házban.