Egyre több a titkosított közbeszerzés

2013.10.26. 09:34

Megnövekedett a titkosított közbeszerzések száma, több mint 120 esetben kaptak felmentést különböző kormányzati vagy önkormányzati hivatalok 2010 nyara óta a közbeszerzési kötelezettség alól, rendszerint nemzetbiztonsági okokra hivatkozva - írta a Népszabadság. Titkos módon választották ki például a Kossuth tér tervezőjét és a médiahatóság épületeit takarító céget.

A mentesítések nagy részét kiadó nemzetbiztonsági, a honvédelmi és rendészeti, illetve a gazdasági és informatikai parlamenti bizottságok közlése alapján amíg 2010 második fél évében 14 esetben döntöttek felmentésről az illetékes bizottságok, és 2011–2012-ben is ezzel összemérhető számú, 35, illetve 33 ilyen határozat született, addig az idén már október elejéig 44 esetben határoztak így - írta a Népszabadság.

A bizottságok titkosították például Kossuth tér átalakításának a tervezését, az Olimpiai park felújítását, a fővárosi CET-en végzett végső beruházásokat, de a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ingatlanjait védő és takarító cégeket is titkos közbeszerzésen vlasztották ki. Szintén így fejlesztették a rendőrség Robotzsaru rendszerét, és titkosított közbeszerzésen kapott új autókat az Alkotmánybíróság.

A lap megjegyzi, hogy a felmentést az Országgyűlés illetékes bizottságától kell kérni, a döntés ténye nyilvános, más azonban nem feltétlenül. Egy ilyen határozattal nemcsak gyorsítani lehet a megrendelési folyamatot, de titokban lehet tartani, mit és mennyiért vásárolt az állami szerv, nem beszélve a szállító kiválasztásának módjáról és miértjéről. Nincs legolcsóbb vagy összességében legjobb ajánlat, nem kell pályázatokkal, kiírásokkal és versennyel bíbelődni.

A közpénzből, pályázat nélküli, titkos beszerzések után kifizetett számlák együttes összegét százmilliárdokban számolják.