Háttérbe szorítottuk az ízlésünket

Vágólapra másolva!
Trianon kérdése és a cigánybűnözés feszegetése is marad a Jobbikban, viszont pozitív üzenettel szerették volna az emberi oldalukat is kidomborítani. Képviselőik szerint szó sincs irányváltásról, ugyanazt mondják, mint tíz éve, de már nemcsak a nemzeti radikálisokat szólítanák meg.
Vágólapra másolva!

A Jobbik új, A jövőt nem lehet megállítani című kampányvideója radikális váltás a korábbi kampányaikhoz képest. Nincsenek benne gárdisták, árpádsávos zászlók, se utcai zavargások, viszont Vona Gábor kedvesen mosolyog, csak úgy, mint az egyperces felvételben feltűnő golden retriever és a színes ruhába öltözött fiatalok.

Igazodtak a közízléshez

Zagyva György Gyula röviden azzal foglalta össze a helyzetet, hogy nincsen ebben semmi meglepő, egy politikai pártnak az a dolga, hogy választást nyerjen, ehhez pedig olyan videók is szükségesek, amelyekben mindenkit megszólítanak. "Eddig csak a sajátjainkhoz szóltunk, mostantól viszont mindenkihez fogunk" – mondta.

A kampány plakátja Forrás: Jobbik

Támogatóiktól érkeztek már negatív visszajelzések a videóról, de Zagyva szerint ez természetes. Ettől függetlenül nem fél, hogy bárkit is elveszítenének emiatt: "A nemzeti radikális sajtóban ugyanúgy meg fogják kapni az üzeneteket, ennek a kampánynak viszont nem az a célja, hogy megszólítson, hanem hogy megjelenítsen. Olyan ez, mint a Túró Rudi: azt sem azért veszik meg az emberek, mert látták a buszmegállóban, hanem mert ettek már, és ízlett nekik. A plakát csak eszükbe juttatja."

Zagyva szerint eddig csak negatív kampányokat folytattak, most viszont pozitív irányba mennek el, ami neki tetszik. "A sajtó elintézte, hogy ez legyen a közízlés, mi csak ehhez alkalmazkodunk, ettől függetlenül Trianon vagy a cigánybűnözés témáját a jövőben is nyomni fogjuk" – mondta a Parlamentből jövőre távozó képviselő.

A Jobbik sokfélesége

Novák Előd, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint ebben a videóban azért hagyták el a nemzeti szimbólumokat, mert az utca emberét akarták megszólítani. Ehhez háttérbe kellett szorítaniuk a saját ízlésüket, hiszen ő inkább a magyarosabb öltözködés híve, és Vona Gábor is inkább a visszafogottan elegáns stílust szereti ötvözni a militarival és a sportossal. A képviselő szerint teljesen azért nem kellett benyelniük a békát, "a feleségem, Dúró Dóra azért kalocsai mintás felsőt visel, amin van egy Nagy-Magyarország kitűző is".

A politikus szerint ez a videó egy próbálkozás, igyekeztek a fiatalok nyelvén egy kicsit trendibb stílust domborítani, viszont szerinte sincs szó arculatváltásról. "Mi a Jobbikon belül sokfélék vagyunk, ezért is készítettünk egy színesebb anyagot, ami még a párt radikálisabb tagjainak is tetszik." Ez egy kampány, még nem tudják, hogy lesz-e folytatása, mindenesetre a párton belül nagyon büszkék a végeredményre.

Novák szerint a Jobbik kongresszusán levetítették a párt zászlóbontásakor készült kisfilmet, amelyben Vona Gábor és Balczó Zoltán szinte ugyanazokat a dolgokat mondta el, mint az új videóban, úgyhogy irányváltásról vagy arculatváltásról tényleg nem lehet beszélni.

Megvillantják az emberi oldalukat

A kampányban is felbukkanó Dúró Dóra azt mondta, hogy az új videóval a fiatalokat célozzák meg, mert több felmérés szerint köztük a Jobbik a legerősebb párt. "Az elvándorlás soha nem látott méreteket öltött, ezért is célszerű volt a fiatalokat megcélozni, rajtuk keresztül pedig remélhetőleg a szüleiket is el tudjuk érni." Dúró szerint a radikálisabb szavazóikat egyáltalán nem bántja ez a kampány.

A párt egyik 2010-es választási plakátja Fotó: Szabó Balázs

A Jobbik egyik névtelenséget kérő fővárosi politikusa is arról beszélt, hogy a pozitív üzenet még nem zárja ki, hogy a jövőben a legkeményebb témákról is beszéljenek. "Nem a radikális megfogalmazás a lényeg, hanem hogy tartalmilag legyünk kemények, és szakmailag kikezdhetetlenül tudjunk beszélni a kényes kérdésekről" – mondta a politikus.

Egy másik névtelenséget kérő jobbikos képviselő szerint nem számít, hogy ez a videó bármelyik másik politikai erőé is lehetne: "Az a fontos, hogy az emberek ne csak úgy gondoljanak ránk, mint veszélyes elemekre, hanem lássák az emberi oldalunkat is. Ezzel a kampánnyal ezt tökéletesen el tudjuk érni."