Tíz év a pénzszállító elrablásáért

2013.10.28. 16:45

A rendőrség volt főtörzsőrmesterét, aki ismerősének segített egy postai pénzszállító autó ellopásában, nem jogerősen tíz év fegyházbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék. Társa, fegyveres rablás kísérlete miatt, szintén tíz évet kapott.

A főtörzsőrmesterként szolgálatot teljesítő Keszi László 2010 októberében egy kaposvári kisposta parkolójába szállította ismerősét, az ügy másodrendű vádlottját. K. Zoltán fegyverrel - vagy annak utánzatával: az eszköz nem került elő - fenyegetőzve elvette a parkolóban várakozó postásautó sofőrjétől a jármű kulcsát, kiszállásra kényszerítette és a lopott autóval a város szélére hajtott.

Egy ipartelep kamerájának felvételen látható, hogy először Keszi László gépkocsija, majd egy percen belül a Magyar Posta járműve haladt el.

A másodrendű vádlott leállította a közel 50 millió forintot szállító autót, és megpróbálta felnyitni az egyik, mintegy 30 millió forintot tartalmazó pénzkazettát, de a benne lévő festékpatron a feszítéskor felrobbant. A másik kazettát érintetlenül hagyták, és távoztak a helyszínről.

A férfiakat a rendőrség másfél évvel a bűncselekmény után, tavaly áprilisban vette őrizetbe. Azóta mindketten előzetes letartóztatásban vannak.

A bíró az ítélet indokolásában azt mondta, hogy a rendelkezésre álló kevésszámú bizonyíték - Keszi László vallomása, a biztonsági kamera felvétele -, kiegészítve a közvetett bizonyítékok alapján megállapított tényekkel, kétséget kizáróan alkalmasak annak bizonyítására, hogy az előre megtervezett bűncselekményt a két férfi követte el.

A törvényszék nem jogerős ítéletében az ügy mindkét vádlottját tíz-tíz év fegyházbüntetésre ítélte és nyolc évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A feltételes szabadságra bocsájtás legkorábbi időpontja mindkét esetben a büntetés kétharmad részének kitöltése után várható.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlottak felmentésért fellebbeztek és a jogerős ítélet kimondásáig kérték feltételes szabadlábra helyezésüket. A törvényszék a két vádlott előzetes letartóztatásának megszüntetését nem tartotta megalapozottnak. Ez ellen is fellebbezett mindkét férfi.