A Lánchidat egy rövid időre lezárta a rendőrség, ami alatt a buszok terelőútvonalon közlekedtek - derült ki a Budapesti Közlekedési Központ a Facebook-oldaláról. Pap Judit, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese elmondta, hogy egy molinót húztak ki a hídon, ezt távolították el. 

Nem sokkal később kiderült, hogy molinót az Együtt-PM aktivistái feszítették ki a hídra, amely Orbán Viktor október 23-i beszédére utalt. A párt szerint Orbán Viktor a hivatalos állami ünnepségen a katonai díszsorfal előtt olyan beszédet tartott, amellyel az ő politikájával egyet nem értők tömegét kizárta a nemzetből, politikai ellenfeleinek jó részét pedig kiátkozta 1956 örökösei közül. Azt írták transzparensre, hogy "Viktor, én is magyar vagyok, de nem fideszes". A pártszövetség közleményében azt írta, hogy "Orbánország nem egyenlő Magyarországgal, a Fidesz hívei pedig nem egyenlők a nemzettel. Mi mindannyian magyarok vagyunk, legyünk bármely pártnak a hívei."  

A párt aktivistái felmásztak a LánchídraForrás: Együtt-PM