Egy betonkocka is lehet gyönyörű

Kemenes Vulkánpark Látogatóközpont, Építészeti Média Díj
Vágólapra másolva!
A fertődi Esterházy-kastélyhoz tartozó épületcsoport és egy végzős egyetemista diplomamunkája kapta idén a Média Építészeti Díjat. A kitüntetést kilenc éve minden novemberben ítélik oda újságírók, méghozzá a legteljesebb szakmai egyet nem értésben. A szakmaiságról a nemzetközi előzsűri gondoskodik. A három építészeti szakíró idén 53 épületből és 65 tervből választotta ki Magyarország szerintük legérdekesebb építészeti projektjeit.
Vágólapra másolva!

A laikusokból álló média zsűri ítéletei néha találkoztak ugyan a meghívott szakértők álláspontjával, de a jelen lévő építészek legtöbbször kénytelen voltak beérni az újságírók ultima ratiójával: azért tetszik, mert szép.

Az idei felhozatal érdekesebb, izgalmasabb volt, mint a tavalyi, de ez csak a cikk szerzőjének véleménye. Az elkészült épületek és tervek között sok volt a kocka (amint azt Zubreczki Dávid blogger, a meghívott valódi szakértők egyike meg is jegyezte), de ez nem ártott a mezőnynek. Épp ellenkezőleg. Ritkán látni ennyi szép és érdekes kockát egyszerre.

És mivel természetesen ezek voltak a legérdekesebb pályamunkák, természetesen nem ezek vitték el a fődíjat. Pedig.

Házba álmodott vulkán

A Kemenes Vulkánpark és Látogatóközpont nem más, mint vulkánkitörés – betonba öntve. Földes László, Balogh Csaba és Tatár-Gönczi Orsolya olyan épületet tervezett a Ság hegy lábához, amelynek formája, anyaghasználata egyaránt a környék vulkanikus természetére utal.

A Kemenes Vulkánpark Látogatóközpontja. A képre kattintva galéria nyílik. Forrás: Építészeti Média Díj

Az épület kívül-belül vakolatlan beton, a magmaként kitüremkedő emeleti dobozok pedig rozsdás korten acél. Az épületet végigjárva, a látogató a magma útját járja végig – a sötét középpontból a kráter peremét szimbolizáló tetőig. Odabent a vulkánok természetét bemutató installációk nézhetők meg. Az épület és a kiállítás is gyönyörű, tessék odamenni és megnézni!

Csudás acélkocka

Ugye sosem gondolták volna, hogy egy Épületenergetika Információs Központ is lehet szép? Na jó, nem is az, így aztán Ferencz Marcel zseniális ötlete rendesen megosztotta a zsűrit. Ferencz, aki egy showman lazaságával mesélt projektjéről a Katona József Színház színpadán (idén is a színház adott otthont a díjkiosztónak), elmondta, hogy a furcsa épület tervei öt perc alatt születtek, a többi már gyerekjáték volt. A fémkocka lényege, hogy abban üzemelés közben bemutatható legyen bármilyen épület. A falak, a belső terek eltolhatók, a gépészeti egységek és a nyílászárók percek alatt cserélhetők. Az építész hallgatók itt a gyakorlatban is megtapasztalhatják mindazt, amit az iskolapadban egy épület természetéről megtanulnak.

A Fenntartható Épületenergetikai Demonstrációs Központja. A képre kattintva galéria nyílik. Forrás: Építészeti Média Díj

A fotográfus kockaháza

Batár Zsolt egy mázlista. Nemcsak azért, mert kiváló épületfotósként minden valamirevaló építészt ismer, hanem mert sikerült teljes egészében megvalósítania az álmát. Olyan házban lakhat és ott, amilyenben és ahol mindig is szeretett volna.

Arra kérte barátját, a T2 iroda alapítóját Turányi Bencét, hogy egy erdő közepére építse meg neki álmai faházát. Az építésznek alig volt dolga magával az épület tervezésével, azt Batár megoldotta. Kész tervekkel érkezett. A részletes terveket persze Turányiék készítették el, aztán a fapaneleket mindössze két nap alatt, a helyszínen illesztették össze. A falak külső szigetelése egy speciális membrán: belülről szellőzik, a külső hatásoktól pedig megvédi a bent lakókat. „A szó szoros értelmében lélegző, élő szerkezetről van szó – írják a házról a tervezők.

Meghitt kockaház az erdő közepén. A képre kattintva galéria nyílik. Forrás: Építészeti Média Díj

Ők nyertek

Az elkészült épületek közül a fertődi Esterházy-kastélyhoz tartozó épületcsoport átalakítást és kivitelezését tervező Molnár Csaba, Szentkuti Viktor, Halmai Dénes vitte el a pálmát.

A volt Tiszttartói ház, Bábszínház, Víztorony és Narancsház alkotta épületegyüttesbe a tervezők koncerttermeket és rendezvényközpontot álmodtak. Az idén átadott, csaknem 1500 négyzetméteres létesítmény különlegesen szép terei, burkolatai és technikai megoldásai miatt kapott szinte maximális pontszámot a zsűritől.

A Fertődi Esterházy kastélyegyüttes rendezvényközpontja. A képre kattintva galéria nyílik. Forrás: Építészeti Média Díj

A terv kategóriában Varga Noémi diplomamunkája nyert, méghozzá a zsűri teljes egyetértésével. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemet nemrég befejező építész-jelölt nem épületet tervezett, hanem arra keresett és talált választ, hogyan lehetne hasznosítani a Tisza árterét, amelyet évről-évre sújtanak az áradások. A zseniális úszó fafeldolgozó terve egyelőre csak ötlet, de a legnagyobb bolondság az volna, ha erre nem sikerülne pénzt szerezni.

Mivel a tervek kategóriában a díjazott munka, illetve a Dévényi Márton, Dévényi Sándor, Gyürki-Kiss Pál által az őrmezői 4-es metró végállomására készített terv között pontegyenlőség alakult ki, ez utóbbit végül oklevéllel jutalmazták.

Az összesen 118, 53 épület és 65 terv pályamunkára a közönség is szavazhatott. Innen a két kategória első 10-10 helyezettje került a második körbe. A közönség a terv kategóriában Nagy Eszter Anna ajkai Széleskert idősotthonát díjazta, az épület kategóriában pedig a Basa Péter, Fernezelyi Gergely és Reisz Ádám által tervezett balatonfüredi villát találták a legjobbnak.
A Holcim "Fenntartható építészetért" különdíját Puhl Antal és Dajka Péter kapta az ÉMI új, közel passzívház minőségű tudásközpontjának megvalósításáért. Az elismerést olyan építészek kapják, akik innovatív, fenntartható megoldásokat használnak az általuk tervezett épületekben.

A pályamunkákat egyébként bárki megnézheti az Építészfórum weboldalán.