Háromnapos üléssel folytatja munkáját a parlament, amely egy újabb rezsicsökkentésről szavaz, ezúttal a banki ügyekben lesz könnyítés. A képviselők emellett azt is megoldják, hogy Balsai István és Salamon László 2023-ig alkotmánybíró maradhasson. Az MSZP a vállalkozókért, az LMP a pálinkáért aggódik, a Jobbik pedig választási rasszizmusról beszél. A hét parlamenti legjei.

A legújabb rezsicsökkentés

Mióta a Fidesz felismerte, hogy a rezsicsökkentés egy igazi csodafegyver, amelyet bevetve könnyen nő a népszerűség, és az ellenzéket is zavarba lehet hozni, igyekszik minél több intézkedést rezsicsökkentésnek nevezni. Hétfőn a pénzügyi rezsicsökkentés lesz napirenden, ami azt jelenti, hogy jövőre havonta kétszer, összesen 150 ezer forintig válhat ingyenessé a pénzfelvétel az automatákból. Igen ám, de. Mint kiderült, ez nem lesz automatikus, mert minden ügyfélnek a banknál kell jeleznie, hogy melyik számláján kíván élni ezzel a rezsicsökkentéssel. Szinte már mindenki látta maga előtt a kígyózó sorokat a bankfiókok előtt, de Rogán Antal vasárnap az utolsó pillanatban benyújtott egy újabb módosítót, amely szerint nemcsak személyesen, hanem internetbankon keresztül is lehet majd nyilatkozni.

A legnagyobb kivételezés

Mindenkinek a fülében visszhangozhat, hogy a fideszesek, például Navracsics Tibor, Répássy Róbert vagy Gulyás Gergely milyen nagy energiával és meggyőződéssel indokolták, miért is fontos a bírók egységes nyugdíjazása. Sőt miért fontos, hogy az egész közszférában érvényesítsék a kötelező nyugdíjazást. Az alkotmánybíróknál 70 év volt a korhatár, ami indokolható azzal, hogy az alkotmánybírók általában idősebb korban érik el azt a tudásszintet, tapasztalatot, amely a legkiválóbb alkotmánybíráskodáshoz szükséges.

A Fidesz ugyanakkor most minden eddig elvét felülírva megszüntetni azt a szabályt, amely szerint automatikusan megszűnik a 70 éves korukat betöltő alkotmánybírák mandátuma. Ezt azt jelenti, hogy több, az Orbán-kormány alatt megválasztott alkotmánybíró is fellélegezhet, a most 66 éves Salamon László vagy a 67 éves Balsai István is 2023-ig hivatalban maradhat.

A legnagyobb szigor

A Fidesz kormányzása alatt lett különösen bevett dolog, hogy egy aktuális problémát azonnali törvénymódosítással, olykor alkotmánymódosítással old meg a kormánytöbbség. Így nem is meglepő, hogy az Ároktói banda tagjainak szökése után is néhány nap alatt megérkezett a legújabb büntetőjogi módosíts. Az új szabályozás, amelyet minden bizonnyal el is fogad a Fidesz és a KDNP hétfőn, lehetővé teszi majd, hogy a súlyos bűncselekményekkel vádolt embereket korlátlan ideig előzetes letartóztatásban tartsák, így nem áll fent a veszélye, hogy a házi őrizetből elszöknek.

A legfurcsább szókapcsolat

Nem ez az első eset, hogy egy jobbikos képviselő nyelvújító babérokra tör, legutóbb Dúró Dóra alkotta meg a normatívabűnözés kifejezést. Most Apáti István áll elő egy érdekes szókapcsolattal, hétfőn ugyanis a miniszterelnököt a "választási rasszizmusról" interpellálja. Feltehetően a bajai időközi választásról fog szót ejteni, és a címből kikövetkeztethetően cigányozás is nagy eséllyel előfordulhat a beszédben.

A legfájóbb elmaradások

Több ellenzéki képviselő is elmaradt intézkedésekről szónokol hétfőn. Rögtön az interpellációk elején Józsa István MSZP-s frakcióvezető-helyettes azt kéri számon a nemzeti fejlesztési miniszteren, hogy a kormány a kötelező pénztárgépcsere előírása után miért nem segíti a kereskedőket ("Miért nem tesz semmit a kereskedők, vendéglátósok online pénztárgépeivel kapcsolatos üzemeltetési költségek csökkentése érdekében?"). Az internet bevezetése és használata a továbbiakban ugyanis újabb költségeket jelent a vállalkozóknak, és ezt az MSZP szerint igazán csökkenthetné a kormány.

Mile Lajos LMP-s frakcióvezető-helyettes egy sokkal prózaibb ügyben kér majd szót. Amiatt vonja felelősségre a vidékfejlesztési minisztert, hogy külföldön még miért nem népszerű a pálinka ("Miért nem sikerül külföldön megismertetni a pálinkát?"), és a válasz valóban akár az egész világot is érdekelheti.

A legnagyobb alákérdezések

Két igazi gyöngyszem is akad az interpellációk között, két kormnyprti képviselő ugyanis nem akárhogy kérdez alá szeretett kormányának. A fideszes Bábiné Szottfried Gabriella arról érdeklődik, hogy emelkedhet-e az ápolási díj összege, miközben már szeptemberben bejelentette a kormány, hogy igen, bizony, kiemelt ápolási díjat vezethetnek be a nagyon súlyos élethelyzetben lévő emberek támogatására.

A KDNP-s Lanczendorfer Erzsébet még amiatt sem fáradozik, hogy kérdésbe csomagolja a nyilvánvaló alákérdezést, "Csökkenő gyógyszerkiadások" című kérdése egyértelművé teszi, hogy csökkennek a gyógyszerkiadások, így nem kell majd az egészségügyi államtitkárnak izgulnia, hogy véletlenül kényes kérdést kap hétfőn.

Ami lesz még - költségvetés és katasztrófahelyzet

A jövő heti háromnapos ülésen A képviselők elfogadják a 2012-es költségvetés zárszámadását, illetve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság tavalyi költségvetésének végrehajtását is. Ugyancsak zárószavazás várható arról a törvénymódosításról, amely szerint katasztrófahelyzetekben a közmunkásokat is be lehet vetni a védekezéshez.

Kedden a jövő évi költségvetés részletes vitáját tartják összesen 10 órás időkeretben. Szerdán pedig az első kettőnél rövidebb ülésnapra lehet számítani, a parlament területrendezéssel összefüggő törvénymódosításokat és médiahatósági beszámolókat tárgyal.