Nem az embercsempész taxisok napja volt a szombat

Vágólapra másolva!
Egy egyiptomi gyerek, hat afgán és három koszovói menekült is magyar taxiban, magyar autópályákon bukott le szombaton három, egymástól független ügyben.
Vágólapra másolva!

Édesapja segítségével próbálta jogellenesen elhagyni Magyarország területét egy egyiptomi állampolgárságú fiú szombaton, az M1-esen egy taxiban buktak le, közölte a rendőrség. A fiú célja Franciaország volt.Édesapja elismerte, hogy illegális módon próbálta meg fiát kijuttatni Magyarországról. Ellene embercsempészés miatt indítottak eljárást. A rendőrök a gyermekkorú fiút visszavitték a számára korábban tartózkodási helyként kijelölt gyermekotthonba.

Ugyanezen a napon este szintén az M1-es autópályán állítottak meg az egyenruhások egy taxit. A járműben egy hat fős afgán család utazott. Irataik ellenőrzésekor kiderült, hogy a család tagjaival szemben menekültügyi eljárás folyik. Őket a rendőrök visszairányították a Balassagyarmati Közösségi Szállásra.

Szintén szombaton a készenléti rendőrök fogtak el egy embercsempészt, aki taxijában szállította a határsértőket az M5-ön, erről is a rendőrség számolt be. Délután a főváros felé vezető oldalon a 67-es kilométernél kapták el Sz. József 54 éves szegedi lakost és a három koszovói állampolgárságú utasát.

A külföldiek nem tudták igazolni, hogy jogszerűen vannak az országban, ezért előállították őket. Kihallgatásukkor azt mondták, hogy a taxi egy mellékúton várt rájuk és több száz euróért szállította őket. A taxist embercsempészés miatt vették őrizetbe.