Önkormányzati pénzből olaszországi körúton jártak Nyírlugos képviselőtestületének tagjai, a hozzátartozóikkal együtt. A kirándulás 2,4 millió forintba került, miközben a város nemrég még 1 milliárdos adóssággal küszködött.

A Rómát, Firenzét, Nápolyt és a Vatikánt is érintő önkormányzati kirándulásról a Blikk számolt be, helybeli információk alapján. A történetet elmesélő anonim forrásnak az szúrt szemet, hogy a város nemrég még tetemes adósságot görgetett maga előtt, amit az állam – az összes többi önkormányzathoz tartozásával együtt – a minap átvállalt, és így a milliós utazás finanszírozása nem etikus.

Hovánszki György, a Fidesz–KDNP színeit képviselő polgármester a lapnak azt mondta, a 16 fős szervezett úttal a képviselők munkáját köszönték meg, akik egyébként ingyen látják el a feladatukat.

A polgármester hozzátette, mindez benne volt a választási programjában, vagyis a városlakók azt szavazták meg, hogy a képviselő-testület nem vesz fel fizetést, de tanulmányutakkal „bővíti a látókörét”.

Két éve egy északi körutat tettek a nyírlugosiak, akkor Szlovákián és Lengyelországon keresztül a Baltikumban szereztek szakmai tapasztalatokat.