Schiffer–Rogán-párharc lehet a választásokon

2013.11.11. 06:26

Bár még tart az LMP-ben a következő választásokon induló egyéni jelöltek kiválasztása, a Magyar Nemzet értesülései szerint már eldőlt, hogy Schiffer András Budapest belvárosában méreti meg magát.

A lap a hétfői számában arról ír, hogy az V., illetve az I. kerületet magában foglaló körzetben az LMP frakcióvezetője is beszáll a Fidesz parlamenti képviselőcsoportját vezető Rogán Antal kihívói közé.

Az már korábban kiderült, hogy az MSZP, illetve az Együtt-PM színeiben Juhász Péter, a Jobbikból pedig Hegedős Lórántné indul ebben a választókörzetben az egyéni mandátumért – emlékeztet írásában a Magyar Nemzet.

A lap információja szerint az LMP-frakció tagjai Ertsey Katalin kivételével indulnak egyéni képviselőjelöltként.