Kristály hatása alatt ölt a gödöllői autós gyilkos

2013.11.12. 10:37

S. Márk drogfüggő volt, a tartozásai miatt ölt meg egy nőt az autójáért tavaly Gödöllő mellett.

Beismerte tettét a gödöllői autós gyilkos, a 19 éves S. Márk. A vallomása előtt bocsánatot kért a meggyilkolt nő családjától – jelentette az Origo tudósítója a bíróságról. A 19 éves fiú tavaly szeptemberben ölt meg egy 33 éves nőt az autójáért a Gödöllő melletti Domonyvölgyben.

S. Márk korábban két másik nőt is megtámadott, hogy megszerezze az autójukat, de akkor nem járt sikerrel, végül a harmadik áldozatát már megölte a kocsijáért. Mindhárom nő Opelt vezetett, a fiú az autóalkatrészek eladásából próbálta meg fedezni adósságait.

S. Márk a keddi vallomásában azt mondta, hogy néhány hónappal a gyilkosság előtt kezdett el szedni egy kristály nevű dizájnerdrogot, szeptemberre pedig 160 ezres tartozást halmozott fel egy ismerősénél. A fiú azt mondta, akkor is kábítószer hatása alatt volt, amikor ölt, és egy számítógépes játékban érezte magát, de a szakértő szerint ez nem befolyásolta a cselekvőképességét.

S. Márkot nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják. A gyilkosság körülményeiről bővebben itt olvashat.

S. Márk a bíróságonFotó: Mudra László – Origo