Rogán magyarázza el az elmúlt négy évet

Vágólapra másolva!
Rogán Antal felel a Fidesz kommunikációjáért a 2014-es kampányban.
Vágólapra másolva!

A Fidesz elnökségében kiosztották a 2014-es országgyűlési választások kampányával kapcsolatok feladatokat - tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap szerint Kósa Lajos a szervezeti struktúráért, Pokorni Zoltán az önkormányzatokkal történő kapcsolattartásért, Rogán Antal pedig a kommunikációért felel majd a kampányban, Pelczné Gál Ildikó az európai ügyeket képviseli a választási felkészülés során, illetve részt vesz a májusban esedékes európai parlamenti választások előkészítésében, Lázár János feladata a kormányzati munka kampányban történő megjelenítése lesz - számol be a Magyar Nemzet.

Az országos választmány elnökeként Kövér László vezeti azt a testületet, amely a legfontosabb politikai és személyzeti döntéseket hozza meg - írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában.