Kaposvár belvárosából is kitiltották a hajléktalanokat

Vágólapra másolva!
A kaposvári közgyűlés megtiltotta az életvitelszerű tartózkodást a belvárosban és néhány parkban.
Vágólapra másolva!

A december 1-jén hatályba lépő rendelet szerint, aki nem rendeltetésszerűen használja a köztereket, éjjel vagy napközben ott alszik, a belvárosban az utcán él hajléktalanként, az közmunkával vagy pénzbírsággal is sújtható.

A közgyűlés – elfogadva az előterjesztő, Kéki Zoltán címzetes főjegyző javaslatát – a városközpontban (az előterjesztésben megnevezett utcák által határolt területen), a rendelettervezet mellékletében felsorolt játszótereken, a Berzsenyi parkban, valamint a Városligetben tiltotta meg az életvitelszerű tartózkodást. A helyi rendeletre a 18 tagú, kormánypárti többségű testület két MSZP-s képviselője közül az egyik nemmel szavazott, a másik tartózkodott a csütörtöki ülésen.

Kéki Zoltán a rendelet elfogadásának szükségességét az előterjesztésben azzal indokolta, hogy a városban több helyen is tapasztalható volt és ellenérzést váltott ki, hogy a pihenésre, sétálásra szolgáló területeket egyesek életvitelszerű tartózkodásra használják, gyakran szinte "berendezkedve" egyes területeken.

Az előterjesztés szerint mivel elsődlegesen hajléktalanok tartózkodnak életvitelszerűen a közterületeken, az önkormányzat 2008-ban feladatellátási szerződést kötött a Nyitott Kapu Hajléktalan Gondozási Központtal az ellátásukról. Gulyás János, a Magyar Vöröskereszt somogyi szervezete által működtetett központ vezetője szerdán – a hajléktalanok szűrővizsgálatáról tájékoztatva – az MTI-nek azt mondta, tudomásuk szerint a somogyi megyeszékhelyen mintegy 250 hajléktalan él, számuk az utóbbi években nem változott.

A gondozási központban jelenleg 48 embert tudnak befogadni, és szükség esetén többet is el tudnak helyezni. Nappali melegedőt és népkonyhát is működtetnek – mondta a központ vezetője, hozzátéve, hogy szociális munkások rendszeresen tartják a kapcsolatot az utcán élőkkel, télen naponta visznek nekik élelmet és forró teát.