Levágta a nyomkövetőt egy házi őrizetes

Vágólapra másolva!
Z. Zoltán az első bokapereces bűnöző, aki az óvintézkedések ellenére is megszökött.
Vágólapra másolva!

Levágta magáról az elektronikus nyomkövetőt, és azóta menekül a rendőrök elől Z. Zoltán, aki lopás miatt volt házi őrizetben – írja a Blikk. Ő az első bokapereces bűnöző, aki az óvintézkedések ellenére is megszökött.

A férfira szeptember 27-én tették fel a nyomkövetőt, és naponta kétszer ellenőrizték. A házi őrizetes férfit október 17-re már beidézték a bíróságra, mert megszegte a házi őrizet szabályait. Miután nem először volt dolga a rendőrökkel, tudta, hogy mi vár rá, így 16-án este fél hétkor levágta a nyomkövető bokaszíját.

Az eszköz szabotázsjelzést adott, a járőrök 15 percen belül a helyszínen voltak, de Z. Zoltánnak már nyoma veszett. Az eszközt a férfi lakóhelyétől száz méterre, füves területen eldobva találták meg a rendőrök.