Adót csalt egy híres plasztikai sebész

2013.11.18. 09:13

Egy országosan ismert plasztikai sebésznél tartott házkutatást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, mert a gyanú szerint több százmilliós nagyságrendben titkolta el bevételeit. Az adóellenőrök razziáztak a lakásán és a rendelőjében is, kiderült, hogy több száz páciense milliós műtétjét titkolta el.

Egy újabb plasztikai sebészről derült ki, hogy jelentős összegű bevételt titkolt el az adóhatóság elől – áll a NAV Közép-magyarországi Regionális Adó-főigazgatóságának közleményében. A neves orvos a szépségiparban folytatott korábbi adatgyűjtés során vált gyanússá a NAV szakembereinek. Az adózatlan forintok nyomát kutatva a pénzügyi nyomozók és az adóellenőrök bírói engedéllyel, ügyész jelenlétében egyszerre hét helyszínen tartottak házkutatást – többek között a sebész lakásán és rendelőjében –, iratokat foglaltak le, és lementették a számítógépek adatait. (A plasztikai sebész nevét nem hozta nyilvánosságra a NAV, mert az adótitoknak számít.)

Mint kiderült, a sebész csupán a tízezer forintos nagyságrendű konzultációs díjakat és néhány műtéti díjat rögzített a hivatalos számlázóprogramban, miközben kétszáznál is több páciense volt, köztük milliós műtéteket fizetők is.

A NAV jelenleg több évre visszamenőleg ellenőrzi az orvos és cégének társaságiadó-, áfa- és szja-bevallásait, vizsgálva a sebész vagyongyarapodását is. A házkutatás során nyert adatok feldolgozása – a páciensek adatainak védelme mellett – és az adócsalás mértékének megállapítása folyamatban van, de az már most látszik, hogy százmilliós nagyságrendű eltitkolt bevételről van szó. A várható adóhiány a hozzá kapcsolódó szankciókkal (adóbírsággal, késedelmi pótlékkal) együtt akár több százmillió forint is lehet a NAV közleménye szerint.

A NAV költségvetési csalás miatt büntetőfeljelentést is tett a plasztikai sebész ellen.