Egy flört buktatta le a nyelvvizsgagyárat

Vágólapra másolva!
A fél éve leleplezett törvénytelen nyelvvizsgagyár vesztét egy ártatlannak induló flört okozta – írja a Blikk. Egy rendőrtisztnek sikerült elcsábítania az egyik fő gyanúsított feleségét.
Vágólapra másolva!

P. András, a fél éve leleplezett nyelvvizsgagyár egyik feltételezett működtetője valószínűleg annak köszönheti az illegális rendszere lebukását, hogy a felesége hagyta magát elcsábítani egy férfitól, aki valójában rendőrtiszt volt.

A Blikk szerint a nyomozó flörtölni kezdett a nővel – találkákra hívta, SMS-eket küldött neki –, aki engedett neki, és számos részletet elmesélt a férje ügyleteiről. A lapnak P. András és felesége beszélt erről. Az asszony azt mondta, a férjének bevallott mindent: "Nem tagadtam, hogy találkoztam a rendőrrel, azt azonban a mai napig nem tudom, hogy csak azért udvarolt-e nekem, mert így próbálták meg a férjemet leleplezni, vagy valóban szerelmes lett belém" – mondta.

Az ügyészség fél éve leplezte le a feltételezett bűnszervezetet. A gyanú szerint hárman irányították a rendszert: egy volt NAV-os ellenőr Nyíregyházáról mozgatta a szálakat, az ügyészség tolmácsa (P. András) Budapesten irányított, a Károli Gáspár Református Egyetem egyik nyelvtanára pedig az elit kuncsaftokkal tartott kapcsolatot. A kliensek között több tucat rendőr, adóhivatali dolgozó, sőt polgármester is akadt. Az ügynek eddig 6-700 gyanúsítottja van, de ez a szám folyamatosan emelkedik. Többségük diplomára váró diák, akik 300 ezer forintért jutottak nyelvvizsgához.

"Most, hogy borult minden, a nyomozó eltűnt az életünkből. Annyit tudunk róla, hogy valamilyen operatív csoportnál dolgozik" – mondta P. András a Blikknek. P. azt mondja, mindent elmondott a rendőröknek, cserébe reméli, hogy a vádemeléskor őt nem nevezik majd meg a szervezet vezetőjeként.

A Pest Megyei Ügyészség nem válaszolt a Blikk kérdéseire az üggyel kapcsolatban.