Sztráda lesz az M15-ösből

Vágólapra másolva!
A balesetveszélyes főútból jövőre már autópálya lehet.
Vágólapra másolva!

Közel két évtizeddel az építés kezdete után, 2015-ben elindulhat az M1-est a magyar–szlovák határral összekötő M15-ös főút autósztrádává bővítése – írja szerdai számában a Kisalföld, emlékeztetve arra: az elmúlt öt évben kilenc halálos baleset történt az alig 14 kilométeres szakaszon.

Kiss Vince, az út melletti Rajka polgármestere a lapnak elmondta: az elválasztó sáv nélküli félautópálya fejlesztésének környezetvédelmi hatástanulmányát már elfogadták, és elindult az engedélyeztetési eljárás.

A cikk szerint Ocskay Gyula, a CESCI (Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata) főtitkára egy győri egyeztetésen azt közölte: a következő ciklusban uniós forrásból finanszírozhatják az M15-ös autópályává alakítását.