Hercehurca a pécsi Magasház körül

Vágólapra másolva!
Egy szomszéd fellebbezése miatt megint csúszik a Magasház lebontása. Valószínűleg így már csak jövőre tűnik el Pécs legrondább épülete.
Vágólapra másolva!

A bontásról szóló határozatot kétszáz szomszédos ingatlan tulajdonosa kapta meg, de közülük csütörtökig egyvalaki úgy döntött, fellebbezést nyújt be. Habár ő is egyetért a bontással, tudni szeretné, egész pontosan mi és hogyan zajlik majd. Hargitai János kormánymegbízott úgy érzi, dűlőre fognak jutni vele. A bontás – ha minden a tervek szerint alakul – várhatóan tavasszal kezdődik - írja a bama.hu.

Mint arról korábban beszámoltunk, Pécs legmagasabb évek óta lakatlan panelháza életveszélyessé vált, és elkerülhetetlen volt a bontás elrendelése. A bontási határozat december közepén emelkedett volna jogerőre, ám a fellebbezés miatt - úgy tűnik – csúszni fog a munka. Az ablakokat és nyílászárókat még korábban elvitték, de az épület egyéb részeihez egyelőre nem nyúlhatnak. Októberben született meg a döntés, miután a megyei kormányhivatal által felkért egészségügyi szakértő is a bontásra tett javaslatot. Az épület tulajdonosa, a La Torre 2008 Kft. is elfogadta a bontás szükségességét. Az 1989 óta üresen álló épületet 2000-ben a szocialista városvezetés felújíttatta, de elképzelése már nem volt a későbbi sorsáról.

2008-ban szóba került, hogy le kéne bontani a házat. A tervek szerint a helyén egy hotelt húztak volna fel. A Pécs szégyenfoltjának tartott Magasház amellett, hogy esztétikailag csúnya, galambürülék is borítja, ami többféle betegséget okozhat. Remélhetőleg hamarosan pont kerül az ügy végére. Hargitai szerint a ház nemcsak műszakilag, de erkölcsileg is leamortizálódott. Senkinek sem lett volna kedve odaköltöznie, ha netán valaki felújíttatta volna.