Felpofozta és lábon rúgta a diákját

Vágólapra másolva!
A szegedi Weöres Sándor Általános Iskola tanára még májusban ütötte pofon egyik feleselő diákját, majd a földön fekvő fiúba négyszer bele is rúgott.
Vágólapra másolva!

Könnyű testi sértés vétségének kísérlete miatt bűnösnek mondta ki, és jogerősen egy évre próbára bocsátotta a Szegedi Járásbíróság azt a tanárt, aki még májusban ütötte meg egyik diákját – írja a Délmagyar.hu.

A szegedi Weöres Sándor Általános Iskola testnevelés–biológia szakos tanára felügyelte, hogy a diákok az uszodai oktatásra indulva buszra szálljanak. A régóta magatartási problémákkal küzdő 11 éves fiú a várakozás közben egyik társával összeszólalkozott, ezért a pedagógus felszólította, hogy menjen vissza az iskola tornatermébe. A fiú a tanár utasítása ellenére az épület felső szintjére indult, és tovább folytatta a szidalmazást. A tanárnő ezt megelégelve a lépcsőfordulóban a fiú után lépett, egyszer tenyérrel arcon ütötte, mire a fiú a földre esett. A tanár ezután négyszer bele is rúgott a földön fekvő diák lábaiba.

A 11 éves fiú magántanulóként fejezte be a tanévet, a 25 éve pályán levő pedagógusnak felmondtak. A bíróság ítéletét az ügyész, a vádlott és védője is tudomásul vette.