Letette az állampolgársági esküt az ötszázezredik külhoni magyar

Vágólapra másolva!
Ünnepélyes keretek között letette az állampolgársági esküt az ötszázezredik külhoni magyar kérelmező, Böjte Csaba és édesanyja, Böjte Julianna csütörtökön a Parlamentben.
Vágólapra másolva!

Hosszú idő után 2010-ben végre sikerült leverni azt a lakatot Magyarország kapujáról, amit a 20. század helyezett rá – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök az ünnepségen, amelyen jelen volt Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes is. Levertük a lakatot, és kitártuk az ajtót, hogy minden magát magyarnak valló ember be tudjon lépni rajta – fejtette ki ünnepi beszédében a kormányfő.

„A 20. század történelmi viharai következtében a magyarság a világ legkülönbözőbb pontjaira szóratott szét, és ma már szinte a világ minden pontján élnek magyarok. Mi azt valljuk, hogy lakóhelyüktől függetlenül mindannyian a nemzetünk tagjai" – jelentette ki a miniszterelnök, aki megtiszteltetésnek nevezte, hogy magyar állampolgárként köszönthette Böjte Csaba ferences szerzetest és édesanyját.

A magyar nemzet közjogi egyesítésének ünnepe ez a nap – mondta Semjén Zsolt. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szimbolikusnak nevezte a napot, a helyszínt és azt is, hogy ki vette át az ötszázezredik állampolgárságot. A napot azért, mert a 2004. december 5-ei "nemzetárulás szégyenét hivatott jóvátenni".

A magyar állampolgárságot 2011. január 3-tól lehet kérelmezni az egyszerűsített honosítási eljárás segítségével, amelyet az Országgyűlés 2010. május 26-i döntésével tett lehetővé.