A bírák szerint Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője átlépett egy határt a Rezesová-ügyben, amikor felháborítónak nevezte, hogy Eva Rezesová a börtön helyett házi őrizetben lehet. A bírók érdekvédelmi szervezete összekapott már Orbánnal és Gyurcsánnyal is, most viszont a Kúria és a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke is nyilvánosan megdorgálta a befolyásos fideszes politikust.

"Sok embernek a magyar igazságszolgáltatás józanságába vetett hitét állította helyre ez a mai döntés" – így dicsérte Rogán Antal a Facebook-oldalán azt a bírósági ítéletet, amely megszüntette a halálos balesetet okozó Eva Rezesová házi őrizetét, és ismét elrendelte az előzetes letartóztatását.

Rogán dicséretnek szánta ezt, de a bíróság nem örült annak, hogy a politikus megszólalt az ügyben. Közvetlenül az előzetes letartóztatásról szóló döntés előtt a fideszes frakcióvezető egy videoüzenetben kijelentette Rezesová házi őrizetéről, hogy "ilyen körülmények között, ilyen esetben, ez felháborító és tényleg teljességgel elfogadhatatlan". Néhány órával később megszületett a végül Rogán kívánságával egyező döntés.

A Budapest Környéki Törvényszék szóvivője az Origónak hangsúlyozta, hogy az ítéletnek nem volt köze a politikus nyilatkozatához. A bírók érdekvédelmi szervezete, a Magyar Bírói Egyesület (Mabie) pedig közleményben kelt ki Rogán facebookos akciója ellen. "A megfogalmazott nyilatkozat alkalmas arra, hogy a folyamatban lévő eljárás befolyásolásának a látszatát keltse. (...) Más hatalmi ágak képviselői nem fogalmazhatnak meg nem jogerős bírósági döntésekkel szemben elvárásokat" – áll a közleményben.

A hazai bírók nagy részét képviselő szervezet elnöke, a Pécsi Ítélőtáblát vezető Makai Lajos azt mondta, nem várnak választ Rogán Antaltól, és nem is próbálták meg felvenni vele a kapcsolatot, de meg kellett szólalni, mert ezzel "a politika átlépte a határt, amit nem kellett volna", hiszen egy vezető politikus gyakorlatilag elvárásokat támasztott a bíróság felé. Makai azt mondta az Origónak, hogy nagyon szerencsétlen dolog volt, hogy Rogán nem várta meg a jogerős döntés megszületését, igaz, szerinte utána már nem is lett volna miért megszólalnia az ügyben.

Rogán nyilatkozatát nem fogadták jól az igazságszolgáltatás más szereplői sem. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke szerint nem szerencsés, hogy a Fidesz frakcióvezetője megpróbálta befolyásolni az ügy alakulását, és ezzel sérült a hatalmi ágak szétválasztásának az elve. Darák Péter, a Kúria elnöke pedig azt mondta, hogy fel kell lépni minden olyan nyilatkozattal szemben, amely alkalmas arra, hogy az eljárások befolyásolásának látszatát keltse. (Darák Péter egyszer már Navracsics Tibor minisztert is rendre utasította, amikor az a Cozma-gyilkosság ügyében született ítéletet kritizálta.)

Az Origo megkereste Rogán Antal stábját, hogy reagáljanak a bírói egyesület nyilatkozatára. Egyelőre nem válaszoltak, de délután Rogán a Facebook-oldalára kitett egy reakciót. Ebben azt írja, hogy Magyarország szabad ország, ahol mindenkinek - neki is - lehet véleménye a bíróságokról. "Az első Rezešová-ítélet után nem csak nekem, hanem nagyon sokaknak az volt az érzése, hogy azért részesült más elbánásban, mert a családja gazdag. Ez a valódi probléma, amivel szerintem a bírósági vezetőknek foglalkozniuk kellene" - tanácsolta az őt bírálóknak.

A Mabie a hasonló esetekben máskor is megszólalt már. 2009-ben tiltakoztak például, amikor Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök a bíróságokat és az ügyészségeket azzal vádolta meg, hogy "úgy tűnik, mintha mentenék a Fideszhez kötődő disznóságokat, másrészt meg időnként azt a gyanút keltik, hogy részrehajlóan eljárás alá vonják, büntetik a Fidesz ellenfeleihez tartozókat vagy annak vélteket"

"Ez a bíróságok elleni nyílt támadásnak is tekinthető, és az egy demokratikus jogállamban megengedhetetlen"  jelentette ki akkor Makai a Mabie nevében.

Ebben a ciklusban pedig Orbán Viktor miniszterelnök és egy szocialista politikus mondatai miatt tiltakozott az egyesület. Bárándy Gergely szocialista képviselő tavaly januárban nyilvánosan megígérte, hogy "az Orbán-kormány bukása után az MSZP minden erejét, befolyását és tudását latba veti majd azért, hogy a független intézmények élére és vezetőségébe delegált pártkomisszárokat eltávolítsa posztjukról, bármeddig is tartson hivatalosan a mandátumuk". A Mabie erre azt írta, példátlan eset, hogy egy országgyűlési képviselő a bírákat politikai komisszároknak nevezze, és megfenyegesse.

Orbán Viktor pedig azzal a mondatával váltotta ki a bírói egyesület tiltakozását, amikor bírált egy, a rezsicsökkentés szempontjából hátrányos bírósági döntést. Orbán a parlamentben botrányosnak nevezte a döntést, és kijelentette: "Szeretném világossá tenni, hogy Magyarország elég erős ahhoz, hogy az emberek érdekeit érvényesítse." A Mabie erre közleményt adott ki arról, hogy "a bíróságok ítélkező munkájáról alkotott vélemény csak akkor felel meg a hatalommegosztás és a bírói függetlenség alaptörvényi követelményének, ha tényszerű, tárgyilagos és szakszerű".

A Fidesz egyébként nem először üzent a bíróságoknak, megtette már például a devizahitelesek ügyében is, vagy azért, mert az ároktői banda kicsúszni látszott az igazságszolgáltatás kezei közül. Itt összeszedtük, hogy mikor ütötték az orrukat a bírók dolgába a kormánypártok.