Vágólapra másolva!
Az ellenzéki párt szerint önmaga karikatúrájává vált a Terrorelhárító Központ, ráadásul az árvízi védekezésért jogtalanul kapott 120 millió forintot, miközben civilek és más szervezetek ingyen robotoltak. Közben a TEK pert indít a túlzott költekekezésről cikkett közlő Átlátszó.hu ellen. 
Vágólapra másolva!

A Jobbik arra szólítja fel a Terrorelhárító Központot (TEK), hogy azonnal fizesse vissza azt a 120 millió forintot, amit sajtóhírek szerint az árvízi védekezésben nyújtott segítségéért kapott. Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője szerint felháborító, hogy míg civilek, egyesületek és egyházak ingyen dolgoztak a gátakon, addig a TEK külön pénzt kapott a húszezer (a Jobbik szerint azonban valójában nyolcezer) órányi munkáért.

A jutalmazás külön pikantériája, hogy a Terrorelhárító Központ minden más rend- és katasztrófavédelmi szervezetnél nagyobb költségvetésből működik. Mikrkóczki szerint a 13 milliárd forintos költségvetésbe nyugodtan beleférhettek volna az árvízvédelmi munkálatok, ezért az ügyet határozati javaslat formájában a parlament elé terjesztik.

A TEK-kel kapcsolatban a Jobbik-szóvivő leszögezte: folyamatosan hibákat követ el, és önmaga karikatúrájává vált a szervezet. Ezért a Belügyminisztériumnál kezdeményezni fogják megszüntetését, mivel ilyen formában nincs szükség rá, a működéséhez szükséges 13 milliárd forintot pedig a rendőrségen belüli bérfejlesztésre kell fordítani.

Elképzelhető, hogy aJobbik-nyilatkozat alapja egy, az Átlátszó.hu internetes portálon megjelent "Mennyiért pakol homokzsákot egy terrorelhárító?" című cikk volt, amellyel kapcsolatban közleményt adott ki a TEK. Ebben az írást szemenszedett hazugságnak minősítik, amely köszönőviszonyban sincs a valósággal. Állításuk szerint az újságíró kétszer fordul adatokért a Terrorelháíró Központhoz, azonban csak az egyikre várta meg a válaszokat, a TEK pedig büntető feljelentést tesz és polgári pert tesz az ügyben. A Jobbik nyilatkozatát egyelőre nem kommentálta a szervezet.