Vágólapra másolva!
A szakmai dokumentumok összeállítása és megvédése, illetve az iskola és a tanfelügyelők értékelése mellett az is kell a tanárok feljebb lépéséhez, hogy az oktatásért felelős miniszter engedje őket résztvenni a minősítésben.
Vágólapra másolva!

Minősítésen kell átesnie minden tanárnak ahhoz, hogy az új, szeptember 1-jén életbe lépett pedagógus életpályamodellben egy kategóriával feljebb tudjon lépni. Az Eduline.hu összeállítása szerint a feljebb lépéshez miniszteri beleegyezés kell.

Az életpálya bevezetésekor az Eduline szerint minden pedagógust az első fizetési kategóriába soroltak be. Mellettük a még nem végzett gyakornokok szerepelnek a rendszerben, nekik két évet kell egy mentor mellett eltölteniük. Aki gyakornokból pedagógussá válik, az az összeállított dokumentumait egy hónappal a gyakornoki idő letelte előtt feltölti az erre létrehozott online felületre, ezt egy bizottság bírálja el.

A már tanárként dolgozók minden év március 31-ig jelentkezhetnek a minősítési eljárásra az e-portfóliónak nevezett dokumentumcsomagjukkal. Ebben a csomagban szerepelnie kell a szakmai önéletrajznak, a szakmai életút értékelésének, a nevelő-oktató munka dokumentumaival, például tíz tanóra vagy foglalkozás kidolgozott és utólagos reflexiókkal ellátott óratervével, a pedagógiai munkához kapcsolódó közéleti, művészi vagy alkotói tevékenység bemutatásával. Például, ha valaki rajztanár és saját alkotásait kiállítja valahol, arról beszámolhat a jelentkezésekor.

A dokumentumok leadása mellett a tanárok teljesítményét ellenőrzik a tanfelügyelők is. Ők a tanár óráját előzetes egyeztetés alapján meglátogatják, és értékelik. Az Eduline szerint a felügyelők a diákok füzetébe is belenézhetnek.

A jelentkezés után a minősítés nem automatikus, ugyanis az oktatásért felelős miniszter dönti el, kik vehetnek részt az eljárásban, amely a feljebb lépésükhöz kell. Aki részt vehet a minősítésen, annak egy 15 perces prezentációt kell tartania a portfóliója alapján, és a minősítő bizottság kérdéseire is válaszolnia kell. Mindemellett a minősítésbe számít az is, hogy a saját iskolájuk hogyan értékeli a tanárok munkáját.

Ha a tanár megfelelt a minősítésnek, akkor a következő év január 1-jétől léphet feljebb a magasabb fizetést jelentő kategóriába.