A Fővárosi Kormányhivatal a külvárosban, egy régi kollégiumi épületben hozta létre azt a helyiséget, ahova azokat a hajléktalanokat viszik be, akik szabálysértést követnek el azzal, hogy az utcán élnek. Jogvédők szerint a helyszín kiszúrás a hajléktalanokkal.

Szombat óta egy elhagyatott kollégiumban működtet a Fővárosi Kormányhivatal és a Máltai Szeretet Szolgálat egy intézményt, ahova a szabálysértésen kapott hajléktalan embereket viszik be a rendőrök. Az M1-es autópálya bevezető szakasza mellett a Budaörsi és a Harasztos út találkozásánál lévő szálló a korábban Márton Áron Kollégium néven üzemelő intézményben került kialakításra.

Az irodaForrás: A város mindenkié

Az épület az állam tulajdona, itt hozott létre a kormányhivatal egy szabálysértési szobát, ahova azokat a hajléktalan embereket viszik be, akik megsértik a szabálysértési törvényt azzal, hogy életvitelszerűen az utcán élnek. Az iroda non stop nyitva tart. 

A kormányhivatal szerint akkor visznek be valakit ebbe az épületbe, ha a rendőrök rajta kapják a szabálysértésen, és hiába kérik, hogy fejezze be. "A szabálysértést vélelmező rendőr felszólítja a szabálysértést elkövető személyt, hogy hagyja el a területet. Amennyiben a felszólítás eredménytelen, a rendőr előállítja az elkövetőt" - írta a hivatal. A szállóra bevitt hajléktalanok ügyében a szabálysértési hivatal munkatársa dönt arról, hogy figyelmezteti őket, vagy közmunkát szab ki a hajléktalanság büntetéséül.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) rendelete szerint az eljárást hajléktalan szállón kell lefolytatni, a minisztérium erre a célra a XI. kerületet jelölte ki illetékesnek. A hivatal azzal indokolja, hogy miért éppen az autópálya bevezető szakasza mellett alakította ki ezt az intézményt, hogy a jelenleg meglévő fővárosi szállók alkalmatlanok "a megfelelő szabálysértési iroda kialakítására".

A kormányhivatal szerint jelenleg az iroda "informatikai tesztelése zajlik", egyelőre nem törént előállítás és szabálysértési eljárást sem folytattak le. A hivatal kiemelte, hogy az övék csak végrehajtói szerep: "Hangsúlyozzuk, hogy a hajléktalan-ellátás és koncepciójának kidolgozása, az ellátási formák kialakítása a kormányhivatalon túlmutató feladat, a kormányhivatal szabálysértési hatóságként csupán ellátja az eddigi feladatait a KIM rendeletben meghatározott kerületi hivatali keretei között."

A hajléktalanoknak csak az eljárás időtartama alatt kell az épületben tartózkodniuk, utána eldönthetik, hogy maradnak vagy távoznak. A Város Mindenkié jogvédő szervezet szerint viszont ha valakit az éjszaka közepén visznek be, akkor nem valószínű, hogy tud hova menni, pláne nem a város széléről. Szerintük ezzel belekényszerítik az embereket egy olyan helyzetbe, amit nem mindenki szeretne vállalni.

A szabálysértési iroda mellett a Máltai Szeretet Szolgálat nyújt ellátást este hét és reggel hét óra között, a hajléktalan emberek egy matracokkal bútorozott térben tölthetik az éjszakát, majd reggel el kell hagyniuk az épületet. 

A Máltaiak felelnek a budai oldalért a fővárosi hajléktalan-ellátás során, ezért felkérés alapján, de kötelező volt elvállalniuk, hogy ebben az intézményben közreműködnek. "Mi ebben az épületben vendégek vagyunk, ugyanazt az ellátást végezzük, mint az utcán" - mondta a szolgálat.