Maradnak a győri sebészek

Vágólapra másolva!
Egyszerre akart fellállni az összes sebész a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház traumatológiáján. A lépésre ellátási nezézségek miatt szőámnták magukat, a Kisalföld-hu azt írta, sokallták a munkát, és kevesllték a bérüket.
Vágólapra másolva!

Megegyeztek egymással a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház vezetősége és a traumatológiai osztályon dolgozó sebészek csütörtökön. Az orvosok korábban kollektív felmondással fenyegetőztek.

Előzőleg mind a 11 baleseti sebész benyújtotta lemondását, de döntésüket egy időre felfüggesztették – írja a Kisalföld.hu. A lap szerint az orvosok „kemény tárgyalásokat” folytattak az intézmény vezetésével, és azért elégedetlenek, mert a régiós feladatokat is ellátó kórházban sokkal többet kell dolgozniuk, amiért több fizetést várnak.

A kórház csütörtöki közleményében azt írta, a sebészek augusztus 31-én nyújtott be írásos tájékoztatást az osztályon tapasztalt ellátási nehézségekről. A tárgyalások során számos kérdés rendeződött, de a szakorvosok október 18-án "kollektív lemondási szándékot" helyeztek kilátásba december elseji dátummal.

A helyzet komolyságát jelezte, hogy az orvosi kamara teljes vezérkara – Éger István elnök és a két alelnök is – megjelent szerdán a győri kórházban, hogy „szakmai, jogi képviseletet" lássanak el.