Szabálytalankodott a miniszterelnöki konvoj

Vágólapra másolva!
Még szeptemberben hajtottak át egy budapesti kereszteződésen, ahol nem adtak elsőbbséget, ráadásul jobbról előztek.
Vágólapra másolva!

„A miniszterelnököt kísérő konvoj az I. kerületben, a Batthyány utca–Málna utca kereszteződésben levő gyalogátkelőhelyen több szabályt is megszegve, egy álló autót jobbról megkerült, és az átkelő gyalogosok közé hajtott, ezzel veszélyeztetve több gyermek és felnőtt életét – írta a Hír24.hu egy Facebook-bejegyzésre hivatkozva még szeptemberben. A járművek megkülönböztető jelzést nem használtak.

A TEK akkor a cikkre reagálva elismerte, hogy valóban az ő konvojuk haladt el abban az időben a kereszteződésben, de mint mondták, "sem a konvoj, sem annak egyetlen tagja sem hajtott gyalogosok közé, így nem veszélyeztette senki testi épségét". Ettől függetlenül a főigazgató vizsgálatot rendelt el, amely a napokban zárult le.

"Az eljárás lefolytatását követően a Terrorelhárítási Központ főigazgatója az eljárás alá vont személyeket – „elsőbbség és előzés szabályainak megsértése" – szabálysértés elkövetése miatt pénzbüntetés fenyítésben részesítette” – közölte a TEK a hírportállal. A határozat ellen viszont az érintettek panasszal éltek, ezért a keletkezett iratokat a Terrorelhárítási Központ felterjesztette a panasz elbírálására jogosult belügyminiszterhez.