Eltűnt autista lánya miatt aggódik egy anya

Vágólapra másolva!
Két napja nem tud beszélni vele, de már a hét eleje óta nincs vele. Rossz társaságba keveredhetett.
Vágólapra másolva!

Két napja nem adott életjelet magáról egy 19 éves autista lány Budapesten – írja a hvg.hu. A lány családtagjai szerint Orsolya rossz társaságba keveredett. Az édesanyja szerint a lány a Keleti pályaudvarnál találkozott egy férfival, aki drogot adott neki, és szexuálisan is kihasználta.

Az anya részletesen mesélt a velük történtekről a hvg.hu-nak. Miután tudomást szerzett a drogozásról, elment a lányával a XIII. kerületi kapitányságra, ahol azonban a lány drogfogyasztás miatt gyanúsított lett, és végül elterelésre kellett mennie.

„Amikor december 9-én hívtam, segítséget kért tőlem, mert bántották, kedden pedig elkezdett sírni a telefonba. Tárcsáztam a 107-et, és kértem a rendőröket, hogy menjenek ki az Orsi által megadott XV. kerületi címre. Pár perc múlva visszahívtak, hogy nincs ott semmi. Mivel nagyon rövidnek éreztem az időt, ahhoz, hogy kimenjenek a házhoz és szétnézzenek, bejelentést tettem a 112-es segélyhívó számon is, de nem jutottam előrébb – nyilatkozta a nő. December 11-én bejelentést tett gondnoksága alatt álló lánya eltűnéséről a Budapesti Rendőr-főkapitányság panaszügyi alosztályán, és hangsúlyozta, hogy szerinte a gyermeke külföldön fog kikötni.

A lány felkutatására tett rendőri intézkedésekről a hvg.hu megkérdezte a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, de egyelőre nem válaszoltak.