Vágólapra másolva!
Magyarország megnyerte azt a pert, amelyet egy génmódosított burgonyafajta engedélyezése miatt indított az Európai Bizottság ellen. Az Európai Bíróság kimondta, hogy a bizottság szabálytalanul adta ki az engedélyt a magyar állam szerint káros termékre.
Vágólapra másolva!

Magyarország számára kedvező döntést hozott az Európai Bíróság egy perben, amelyet a magyar állam az Európai Bizottság ellen indított. Magyarország azt kifogásolta, hogy a bizottság 2010-ben engedélyezte az Amflora nevű génmódosított burgonya forgalmazását ipari és termelési célokra.

Magyarország azért támadta meg az engedélyezésről szóló határozatot, mert a bíróság közleménye szerint „úgy ítélte meg, hogy az Amflora burgonya veszélyt jelent az emberek és az állatok egészségre, valamint a környezetre”. Az eljárás során Franciaország, Luxemburg, Ausztria és Lengyelország is jelezte, hogy támogatja a magyar kezdeményezést.

A bíróság megállapította, hogy a bizottság eltért az engedélyezési eljárás szabályaitól. A közlemény szerint ha betartották volna a szabályokat, akkor lehetséges, hogy teljesen más határozat született volna. A bíróság szerint ugyanis bizonyos szakvéleményeket nem vettek kellően figyelembe az engedélyezési eljárás során.

A Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, Budai Gyula a bírósági ítéletet úgy kommentálta, hogy ez egyértelmű megerősítése annak, hogy Magyarország jó úton halad. Hozzátette, hogy a kormány ezért még erőteljesebben folytatja a harcot az Európai Unióban a génmódosított szervezetek (GMO) ellen, az Alaptörvényben is rögzített GMO-mentes magyar mezőgazdaság megőrzése érdekében.