Kanalakat számoltatna, felhőket rajzoltatna a képviselőkkel a PM

Vágólapra másolva!
Csak akkor járna a fizetés a politikusoknak, ha elvégzik a közmunkásképzést, áll Szabó Tímea törvényjavaslatában.
Vágólapra másolva!

A képviselők, és politikai vezetők (miniszterelnök, államtitkárok, kormánytagok) csak akkor kapják meg a fizetésüket, ha a megválasztásuk utáni hat hónapban elvégzik a Türr István Képző és Kutató Intézet által kidolgozott 438 órás alapkompetencia-fejlesztő képzést, ez áll Szabó Tímea PM-es politikus kedden benyújtott törvénytervezetében.

A közmunkásoknak kidolgozott képzésen szereplő feladatok között egyebek mellett olyanok vannak, hogy meg kell számolni, hány kés és villa van egy képen, vagy kettesével kell bekarikázni egyforintosokat, írta az ügyről elsőként beszámoló vs.hu. Az Indexnek nyilatkozó szakértők szerint minősíthetetlen a program szakmai színvonala.

A tervezet, melynek elfogadására nyilvánvalóan igen minimális az esély, indoklásként azt írja, hogy "az országgyűlési képviselőknek, politikai vezetőknek nagy szüksége van az alapkészségek, és kompetenciák fejlesztésére, hogy valóban megfelelő színvonalon tudják képviselni nemzetünk érdekeit és értékeit. Ehhez a Türr István Képző és Kutató Intézet által, a közmunkásoknak kidolgozott alapkompetencia-fejlesztő, rendkívül magas színvonalú továbbképzést kellene elvégezniük".