Nem büntetik az ukrán tüntetőket

2013.12.19. 19:24

Az amnesztiával teljesül az ellenzék egyik fő követelése, amit már Janukovics is javasolt egy nemzeti kerekasztal-beszélgetésen.

A kijevi parlament nagy többséggel elfogadta csütörtökön azt az ellenzéki törvényjavaslatot, amely szerint mentesülnek a büntetőjogi felelősség alól azok a tüntetők, akiket azért helyeztek vád alá, mert részt vettek az Ukrajna európai integrációjáért folyó demonstrációkon. Az indítványt egyedül a kommunista frakció nem támogatta, a 450 tagú törvényhozás 339 képviselője szavazta meg.

A kijevi EU-párti demonstrációkon történt incidensek miatt számos tüntetőt vettek őrizetbe a hatóságok, többek ellen eljárást is indítottak. Az ellenzék egyik fő követelése volt a fogva tartott aktivisták szabadon engedése, és az ellenük indított eljárások megszüntetése.

Viktor Janukovics elnök maga javasolta múlt pénteken, az ellenzék részvételével tartott nemzeti kerekasztal-megbeszélésen, hogy részesüljenek amnesztiában az EU-párti tüntetők. Az államfő kérte a parlamentet, hogy hozzon erről döntést. Vitalij Klicsko, az ellenzéki Ütés (UDAR) párt vezetője éppen ezért meggyőződését fejezte ki, hogy Janukovics elnök alá fogja írni a jogszabályt.