Ezren haltak meg Dél-Szudánban

Vágólapra másolva!
Százezren menekülnek a polgárháború miatt, közben az USA is beavatkozásra készül.
Vágólapra másolva!

Vélhetően meghaladta az ezret a dél-szudáni erőszak áldozatainak száma, és a harcok miatt százezren váltak földönfutóvá - közölte Toby Lanzer, az ENSZ helyi humanitárius koordinátora.

A legfőbb csatatérnek számító Borban hétfőn szórványos összecsapások voltak, szinte folyamatos gépfegyverropogás volt hallható. Az egy héttel ezelőtt kitört erőszak elől helikopterekkel menekítették a külföldieket Borból, de háromezren így is a városban ragadtak.

Lanzer szerint összesen 15 ezer menekült érkezett az ENSZ bori bázisára, országszerte pedig 42 ezer embernek nyújt menedéket az ENSZ.

A hadsereg hétfőn közölte, hogy offenzívát tervez indítani Bor, illetve a szintén a lázadók kezére jutott Bantiu visszafoglalására. Utóbbi város Unity szövetségi állam székhelye, ahol jelentős olajmezők találhatóak, és onnan indul az ország számára kulcsfontosságú olajvezeték is.

Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok átcsoportosította erőit a térségben, hogy szükség esetén be tudjon avatkozni. Jelenleg nagyjából 90 amerikai katona van az országban, akik a civilek kimenekítésében segédkeznek. A hétvégén négy amerikai katona tűzharcban megsérült az evakuáció közben.

A dél-szudáni helyzetről itt olvashat bővebben.