Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár hibásan töltötte ki a vagyonnyilatkozatát, vette észre a Magyar Narancs. A lap szerint az államtitkár vagyonnyilatkozatában közölt jövedelmi adatok eltérnek a személyijövedelemadó-bevallásában közzétett adatoktól.
Illés például a lap szerint 2011-ben 12,2 millió forinttal kisebb, 2012-ben viszont 5,45 millió forinttal magasabb összeget tüntetett fel az adóalapjánál. Vagyonnyilatkozata szerint Illés havi jövedelme (a Közép-európai Egyetemtől kapott fizetéssel kiegészítve) megközelíti a 2,1 millió forintot. Ezek alapján az összevont adóalap összegének 2011-ben 31,33 millió, 2012-ben 30,68 millió forint körüli összegnek kellett volna lenni, az államtitkár által az szja-bevallásból közzétett adatok szerint azonban 19,11 millió, illetve 36,13 millió forint volt ebben a két évben.
A Magyar Narancs megkereste az államtitkárt az eltérés miatt, Illés pedig azt válaszolta, hogy nem tudja, mennyi a fizetése, csak a nagyságrendjével van tisztában. "Egész életemben fontosabb volt számomra a környezetvédelmi elkötelezettség, az egyetemes értékek, az elvégzendő munka. Tudom, hogy az élethez pénz is kell, de a pontos összegek sosem érdekeltek, ezért van könyvelőm, aki számon tartja a részleteket" – idézi a lap Illést. Azt is mondta, ő egy "ilyen lúzer", aki "nem követi, hogy milyen fizetése van".
Illés Zoltán elmondása szerint 1998 óta, amikor először lett képviselő, mindig ugyanúgy tölti ki a nyilatkozatot: akkor beírt egy számot, amit azóta évről évre automatikusan átmásol. Hozzátette, hogy "erkölcsileg és törvényileg felelősnek érzi magát". Mivel az új Országgyűlés megalakulásával megszűnik a mandátuma, azt ígérte, hogy a záró vagyonnyilatkozatában javítja a hibát.
Az elmúlt hetekben több fideszes képviselőről is kiderült, hogy korábban nem szabályosan töltötte ki a vagyonnyilatkozatát, Rogán Antal frakcióvezető többször is módosította, emellett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Potápi Árpád is javította a közelmúltban a nyilatkozatát, Szatmáry Kristófról pedig kiderült, hogy nem a tulajdoni lapnak megfelelően töltötte ki a dokumentumot.