Vágólapra másolva!
Ellopták a dachaui koncentrációs tábor kapuját, amelyen szerepel az Arbeit macht frei (A munka szabaddá tesz) hírhedt náci jelmondat.
Vágólapra másolva!

Az illetékes bajorországi rendőrkapitányság közleménye szerint szombat késő este vagy vasárnap hajnalban szerelhették le a 190 cenitméter magas és 95 centiméter széles fekete kovácsoltvas kaput, amely az egykori tábor területén kialakított emlékhely főbejáratánál állt.

Az elkövetőknek át kellett mászniuk a főbejáraton, hogy megközelítsék a kaput, amelyet valószínűleg gépjárművel szállítottak el - áll a közleményben, amelyben a lakosság segítségét kérték a bűncselekmény felderítéséhez. Az emlékhely vezetője, Gabriele Hammermann szerint a lopás "a romboló energia új minőségét" jelenti, hiszen a táborkapu "a foglyok szenvedésének legfőbb jelképe".

A dachaui az első állandó koncentrációs tábor volt a náci Németországban, 1933 márciusában, Hitler hatalomra jutása után néhány héttel hozták létre Münchentől 20 kilométerre egy volt lőszergyár területén. A háború végéig több mint 200 ezer embert fogtak kényszermunkára Dachauban. Elsősorban zsidókat hurcoltak a táborba, de romákat, melegeket, politikai okokból üldözötteket is ezres nagyságrendben szállítottak oda a birodalom minden sarkából. A koncentrációs táborban legkevesebb 30 ezren haltak meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!