Hatezren jelentkeztek a rezsiháborúba

Vágólapra másolva!
Eddig főleg budapestiek.
Vágólapra másolva!

Eddig már több mint hatezren jelentkeztek a rezsicsökkentést is támogató Magyar Csapat tagjának – írta szerdai számában a Magyar Hírlap kormánypárti forrásokra hivatkozva. A lap szerint a kézbesítés gyorsasága miatt a legtöbben Budapestről jelezték, hogy készek segíteni a rezsicsökkentés melletti küzdelmet és a Fidesz országgyűlési választási kampányát.

A Hír24 azt írja, hogy Orbán levelében nemcsak embereket vár a Magyar Csapatba, hanem adományokat is. "Ha pénzadománnyal is hozzá tud járulni a küzdelemhez, akkor ezt - az Ön által megjelölt összeggel - a mellékelt csekken tudja megtenni" - áll a levélben, amelyhez egy sárgacsekket is mellékeltek.