Egy kampánygyőztes már van: Gyurcsány Ferenc

2014.01.09. 06:54

Ünneplik a DK-sok, hogy Mesterházy Attila és Bajnai Gordon megegyezett a közös listában és a közös egyéni jelöltekben, hiszen Gyurcsány Ferenc hónapok óta pontosan ezt szerette volna elérni. Az MSZP és az Együtt-PM a lehető leggyorsabban leül a DK-val, amely lényegében két dolgot akar: legyen DK-s induló nyerhető körzetben, és Gyurcsány Ferenc felkerüljön a közös listára.

"Nekünk most jól alakulnak a dolgok" - értékelte egy DK-s vezető még kedden, hogy Mesterházy Attila és Bajnai Gordon az eddigi álláspontját feladva már a teljes baloldali összefogásról kezdett tárgyalni. Szerdán aztán meg is egyezett az MSZP és az Együtt-PM vezetője abban, hogy közös listával, közös egyéni jelöltekkel és közös miniszterelnök-jelölttel indulnak a választásokon, és a lehető leggyorsabban leülnek tárgyalni a DK-val erről.

Bármelyik DK-ssal beszéltünk a héten, mindannyian jókedvűen nyilatkoztak a fejleményekről, hiszen Gyurcsány Ferenc és a DK-sok már hónapok óta a közös listáért, jelöltekért és a teljes összefogásért küzdenek. "Belátták végre, amit Gyurcsány Ferenc hónapok óta hajtogat" - mondta egy DK-s vezető, utalva arra, hogy Gyurcsány október 23-án is erről az összefogásról beszélt. A DK-sok hangulatát jól jellemzi, hogy a külföldön tartózkodó Gyurcsány kedden azt írta a Facebookon: "nekünk nem szabad triumfálni, és az a legjobb, ha visszafogottak vagyunk".

Bár Gyurcsány óva int a triumfálástól, az ünnepi hangulat azért érthető a pártban, mert az események pontosan úgy alakulnak, ahogy tervezte. "A DK jön ki a legjobban a dologból, bármilyen megállapodás is szülessen" - fogalmazott egy DK-s vezető, és más DK-sok is erről beszéltek az Origónak. Szerintük bejött Gyurcsány őszi stratégiája, amelynek lényege az volt, hogy a DK az MSZP és az Együtt-PM ellen is politizál és növeli a népszerűségét, hogy 2014 elejére ne legyen megkerülhető tényező.

Gyurcsány nélkül nincs közös lista

DK-s politikusokkal folytatott beszélgetésekből kiderült, hogy ha Mesterházyék tárgyalóasztalhoz hívják Gyurcsányt, neki több verzió is megfelel. Gyurcsány számára a lényeg, hogy egy baloldali jelölt induljon minden körzetben, és a DK is kapjon a baloldal számára könnyebben nyerhető választókerületet.

DK-sok szerint Gyurcsány nem is fog a végsőkig harcolni azért, hogy minél több körzetet kapjon. Kevesebbel is beéri majd, mint például az Együtt-PM, vagy mint azt a közvélemény-kutatások indokolják. Egy DK-s szerint Gyurcsány 10-15 választókerülettel is beérné, de ezek között nyerhető körzeteknek, tehát több budapestinek is kell lennie.

Egy Együtt-PM-es forrás szerint Mesterházy és Bajnai szerdán nem döntött arról, hogy hány körzetet és listás helyet enged át Gyurcsánynak, arról viszont beszéltek a politikusok, hogy mindkét pártnak engednie kell, és mindkét pártnak fel kell ajánlania több választókerületét. "Nincs semmilyen merev ultimátum, hogy Gyurcsányék például 5 egyénit és 5 listás helyet kapnak, és kész. Valóban a hármas egyeztetésen döntünk erről" - ismételgette egy Együtt-PM-es politikus.

A DK ragaszkodik Gyurcsány listás helyéhezForrás: MTI/Kovács Tamás

A DK-s küldöttség ahhoz mindenképp ragaszkodni fog, hogy a pártelnökük is szerepeljen a listán, és bejusson a parlamentbe. "Gyurcsány nélkül nincs DK, tehát Gyurcsány nélkül nincs közös lista, ez alap" - fogalmazott egy DK-s vezető, aki azért csak név nélkül akart beszélni, mert nyilatkozatokkal nem akarja megzavarni az egyeztetéseket.

Gyurcsány listás helye azért kritikus pont, mert az Együtt-PM-ben és az MSZP-ben is többen akadnak ellenzői. Több PM-es politikus is jelezte korábban, hogy nem szeretne egy listán szerepelni a volt kormányfővel, az MSZP-ben pedig a pártvezetésben is akadnak olyan politikusok, akik szerint "Gyurcsánnyal lehetetlen most választást nyerni" - mondta korábban egy MSZP-s.

A szerdai egyeztetés után az újságírók többször is megkérdezték Mesterházyt és Bajnait, hogy elfogadják-e Gyurcsányt a listán. Mesterházy mindvégig azzal hárította a dolgot, hogy a DK-sokkal szeretne erről egyeztetni, és nem akar a médián keresztül üzengetni.

Ha oké Gyurcsány, oké Mesterházy is

Egy Együtt-PM-es forrás szerint Bajnaiék nem fogják feltételként szabni a tárgyalásokon, hogy Gyurcsány ne szerepeljen a közös MSZP-Együtt-PM-DK listán, így valószínűleg Mesterházynak jut majd a feladat, hogy esetleg megpróbálja lebeszélni Gyurcsányt arról, hogy jelölt legyen. Erre nem sok esélye lesz. DK-s politikusok ugyanis azt mondták, hogy nem képzelhető el olyan verzió, hogy Gyurcsány nélkül jussanak a parlamentbe.

A vitát az oldhatja fel DK-sok szerint, hogy ha az MSZP beletörődik Gyurcsány jelölésébe, akkor a DK-sok is hajlandók elfogadni majd Mesterházy Attilát közös miniszterelnök-jelöltként. "Ha oké lesz Gyurcsány, akkor oké lesz Mesterházy listavezetése is" - mondta egy DK-s. A DK ugyanis nem szeretné Mesterházyt közös listavezetőnek, maga Gyurcsány is többször beszélt arról, hogy egy külső miniszterelnök-jelöltet kellene találni.

Mesterházy Attila és Bajnai Gordon szerdán jelentette be, hogy közös listát állítanakFotó: Tuba Zoltán - Origo /Zoltan Tuba

A hárompárti egyeztetésen a résztvevőknek persze még a közös programról is meg kell állapodniuk. Gyurcsányék több választási ígéretét is mereven elutasította Mesterházy és Bajnai (például a tandíj bevezetése a felsőoktatásban vagy a határon túliak szavazatának megvonása), de mindhárom párt képviselője azt mondta, hogy a programoknál számít a legkisebb vitára. Mesterházy Attila szerdán egy kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, kizártnak tartja, hogy a programok összehangolása miatt ne tudjanak megegyezni.

Mindhárom párt politikusai azt mondták, hogy lehetőleg ezen a héten szeretnék lezárni a tárgyalásokat, és aláírni a megállapodást, mert egyre fogy az idő a választásokig. A megegyezéssel ugyanis mindhárom szervezetnél egy hosszadalmas technikai folyamat kezdődik, hogy saját testületeikkel is jóváhagyassák a megállapodást. Ez a folyamat az MSZP-nél a leghosszabb, hiszen az MSZP alapszabálya szerint az országos választmányt és a kongresszust is össze kell hívni. Az idő azért kevés, mert ha valóban április 6-án lesznek a választások, február közepén már meg kell nevezni a jelölőszervezeteket, és február 17-étől már gyűjteni kell az ajánlásokat a jelöltállításhoz. Addig ráadásul még a fényképes kampányanyagokat is el kell készíteni.